Sziasztok!


Nagy hírünk van! Sári elindult előre is! Igaz, hogy csak két napja, de olyan jól csinálja, mintha mindig is tudta volna, hogy kell, csak hónapokon át titkolta előlünk. Közeli cél elérése érdekében úgy kúszik, akár a desszantosok a kiképzőtáborban, ha távolabb pécéz ki magának valami izgalmasat, négykézláb indul útnak. Időnként feltolja a pelust, aztán vetődik egyet a földre és speder tovább. Ettől már kék-zöld foltos a térde, mit bánja ő, a lendülete irigylésre méltó. Esténként pedig közvetlenül a fürdés előtt meghallgatjuk a mesezenét a hálószobában, miközben Sára fáradhatatlanul pörög a nagyágyon. Azzal kezdi, hogy a feneke égnek áll, onnan oldalra, lendületből még egy forgás és ezt ismétli, variálja, ahogy éppen jólesik. Egyszer, amikor letette a fejét a matracra, teljesen olyan volt a mozdulat, mintha bukfencezni készülne. Nekem sem kellett több, átlendítettem. Ez igazán tetszett neki, és azóta, ha újra bucskázni szeretne, szépen lerakja a fejét és vár. Amikor pedig megérkezik a hátára, diadalmasan nevet és követeli a folytatást.

Színházasdit játszunk, képzeljétek. Van egy örökké nyüzsgő, minden hájjal megkent, szárnyait próbálgató kis színészcsemeténk, mi pedig roppant jól szórakozunk rajta. Én nagyjából három éves koromtól kezdve általános iskola közepéig kizárólag híres filmszínésznő szerettem volna lenni, akkor is csak azért tettem le róla, mert a Nagymamám egyszer azt találta mondani, hogy a sok smink miatt hamar ráncos lesz a bőröm. Sárikám viszont igen korán rájött, hogy készakarva meg tud nevettetni bennünket, és most mindig kipróbál valamit, aztán várja a reakciót. Hol grimaszol (ezt tuti tőlem leste el), hol pedig erőltetetten köhög egyet-kettőt, utána rögtön jön a fülig érő mosoly és az a bizonyos ’na ugye’ pillantás. Már hangos kacagást is tud mímelni, ez inkább egy vicces fújtatásban nyilvánul meg, a lényeg, hogy látni/hallani kell, kabaré! Ha tudományosan akarjuk megközelíteni a témát, Sárám részéről ez minden bizonnyal a figyelemfelkeltés és az elismerés kivívása iránti igyekezet, de bámulatos, hogy felfedezte a dolgok közötti összefüggést: ’ha huncutkodom, Anya nevet. Az pedig nagyon jó. Tehát huncutkodom.’ És bújócskázni is szoktunk ám! A kukucskálós szórakozásunk csuklásba szokott torkollni, annyira hahotázik az én kis Drágám, de például van egy olyan könyvünk, ahol (kézi vezérléssel, természetesen) előbújnak, majd ismét eltűnnek az állatkák. Erre Sári megfogja, és a könyv mögött keresi őket. Hihetetlen édes!

A ’hol van ez meg az?’ Kérdésre pedig már bámulatosan sok választ ismer. Az általa kedvelt és általam gyakran emlegetett tárgyakat (mint pl. a hinta, lufi, az elefánt, vagy a csingi-lingi) mind mind be tudja azonosítani. Arról nem is beszélve, hogy az is ragyogóan megy neki, hogy ’hol van Sára-baba, Apa, Anya?’ Magát a tükörben szokta vigyorogva csodálni, puszit is ad ám, ugyan még nem igazi cuppanósat de legalább jó nyálasat.

Ölelés: Sári és Dóri

Ui. Köszönjük a léleksimogató hozzászólásokat!!!

0 Comments