Sziasztok!

Meg a gyerekszoba is. Azazhogy az én nagy Kislányom arra, hogy saját szobája legyen. Eddig nem variáltunk, mert tervben volt, hogy mostanra már máshol lakunk, csakhogy ez kitolódni látszik. Sebaj, annak is eljön az ideje, most viszont abból kell főzni, ami van. Adott 50 négyzetméter, vagyis egy nappali és egy háló. Amikor elhatároztuk, hogy lakásátalakítunk, lázas tervezgetésbe kezdtem, hogy az oly’ gondosan összeválogatott bútoroknak miként tudunk úgy új helyet találni, hogy ne legyen zsibvásáros a végeredmény. Namármost ilyenformán lett egy Sári-szobánk és egy éjjel-nappalink. Mindig is vonzott a lakberendezés, ideköltözésünkkor is nyakig belevetettem magam a lakás otthonossá tételébe.
Most sem kellett engem félteni, a kreatívitásom (csak, hogy divatos kifjezéssel éljek) nem hagyott cserben. Mondhatni egész kis anyagi ráfordítással igazi mesebirodalmat varázsoltunk Sárának. Pasztell színek, virágocskák, mesefigurák (jobbára madarak) és már rá sem lehet ismerni az egykori hálószobánkra. Nem vettem túlságosan tündérkirálylányosra a figurát, hiszen az oviban lesz majd olyan is, amikor le sem lehet róla vakarni a habos-babosan rózsaszín pörgős ruhát, meg a papírkoronát, úgy gondolom nem kell már most erre kondicionálnom őt... Mindenesetre a gyerekszoba megvalósítása még folyatamban, de az én fejemben minden pontosan a helyén van már, és izgatottan várom, hogy Sárikám is birtokba vegye majd új birodalmát.

És nem ez az egyetlen dolog, amire megérett az én pontosan tizenegy hónapos Gyöngyszemem. Képzeljétek, már esti mesét néz. Örül neki, felfogja, és 10 percig is figyeli. Természetesen egy kifejezetten az ő értelmi és érzelmi szintjének megfelelő filmről van szó, a Teletubbiek-ról. Felnőttek számára felér egy agymosással, ez tény, de úgy látszik, az ekkora kis kópék odavannak érte. Egy olyan világot kell elképzelni, ahol a figurák virágos réten a nyuszik között fogócskáznak, bújócskáznak, tócsában tapicskolnak, a nap mindig nevet és a legnagyobb konflitkus, hogy ki kinek fogja a kezét a körtáncban.
Nekünk azt a legnehezebb megszokni, hogy a TV-t nem két centiről nézzük és mese közben nem dobolunk a képernyőn. Valóságos barikádot kellett építenünk, mert Sára egyszerűen nem ismer tréfát, ha meg akarja simogatni kedvenceit. Mesenézés közben én az ő arcát szoktam figyelni: tündéri, ahogy fülig szalad a szája, amikor valami számára kedves dolog történik. Én csak ámulok, hogy már ezt is tudja. Meg még annyi minden mást is, például aktívan részt vesz az öltözködésnél. Gondoltátok volna? Mert én pár hónappal ezelőtt el sem tudtam volna képzelni. Pedig igaz. Sárikám nyújtja a kezét, nyakába húzza a pulcsit (persze azért, hogy milőbb újra kilásson). Ja és segít könyvet lapozni! Mit segít? Önállóan lapoz. A történet logikai fonala olykor megborul, mert a haladási irányt és a lapok számát tekintve teljesen véletlenszerűen haladunk. Még szerencse, hogy mindegy, hogy a kutyus előbb labdázik, és csak utána kezd gödröt ásni, vagy fordítva.


Puszil: Sári és Dóri

0 Comments