Sziasztok!

Megvolt a hetedhét országra szóló, tündérkirálykisasszonyoknak kijáró születésnapi vigasság a hétvégén, Sárikám be is volt sózva rendesen, pedig szerintem nem tudta pontosan értelmezni, hogy kiről-miről szól a buli, mindenesetre alig aludt, de annál jobban pörgött. Nagyon élvezte az ajándékokat (a teljesség igénye nélkül szót ejtek róluk), kapott egy tűzporos motort, egyelőre még csak álló helyzetben ül rajta, időnként a kerekét pörgeti, de látni, ahogy ránéz, hogy ez bizony a szíve csücske. Nem tudom, van-e valami összefüggés a motor és a most kezdődött Forma 1-es szezon között, mindenesetre Sári vasárnap 6:20-kor ébresztette az Apját, hogy még véletlenül se maradjanak le a Brawn csapat brillírozásásról. Nem is csodálkoznék, ha felvenné a még igenigen szerény kis szótárába Button nevét. De most inkább térjünk vissza a szülinaphoz. A lufidekoráció meghozta a kívánt hatást, ugyanis Ünnepeltünk folyton el akarta kapni őket, miközben sugárzott a boldogságtól. Aztán ott volt még Elmo (ő a Sezám utca piros, bozontos szőrű bábja), aki csikizésre nevet, fetreng a földön, térdét csapkodja jókedvében (ez utóbbira Gábor azt mondta, hogy a karlengetése kicsit darabosan militarista, khm.) Lényeg a lényeg, hogy Elmo azóta is nagy kedvenc, csoda, hogy még bírja szusszal! Meggyőződésem, hogy leginkább az ’elég, elég!’ szavakat kiáltaná, de pechére csak a ’még, még!’ van neki beprogramozva. Nem ő volt az egyetlen zajforrás, de nem ám! Sári kapott egy igazi hangszerkészletet, xylofonnal, csörgődobbal és cintányérral. Namármost, Sárával együtt volt összesen 4 gyerek (Unokahúgom, Keresztfiaim), amikor mindegyikük megragadott egy-egy, önmagában szép hangú eszközt és secperc alatt fülsiketítő zenekarrá verbuválódtak, na akkor komolyan elgondolkodtam, hogy jó ötlet volt-e ez a hangszerkészlet? Az tény, hogy a születésnapos énekhez megadta az alaphangot. Még szerencse, hogy a torta végül megoldotta a kérdést: egy csapásra elnémult a lárma és mindannyian, Sárival az élen nyalogattuk mind a 10 ujjunkat.

Ezennel még korántsem volt vége a többnapos haccacárénak, tudniillik másnap hivatalosak voltunk egy gyerekzsúrba, amolyan igaziba, ahol nem szűk család ünnepel, hanem a szülinapossal jobbára egykorú gyerekek cincálják szét a lakást, erre nincs is jobb kifejezés. Mi a jól bevált másfél órás délutáni alvást kihagyva csöppentünk a hangyabolyba, aggódtam is rendesen, hogy mekkora világraszóló panaszos sírás lesz ebből, de Sárikám hajthatatlan volt. Kapkodta a fejét (meg a lufikat itt is, természetesen), vigyorgott, ette a kekszet és mellesleg a papírtányért is, azt sem bánta, ha a fogócska hevében időnként ráléptek a kezére, teljesen elvarázsolta a gyereksereg. Pedig normál esetben fárasztja a tömeg, most éppen ellenkezőleg reagált. És, ha még lehet fokozni a fizikai fáradtságot, nekünk sikerült. Kétszintes lakás lévén egy jókora lépcsősor csalogatta az én gyönyörű felfedezőmet. Nem is kellett neki több, legalább hatszor másztuk meg azt az emeletet, négykézláb araszolva de annál nagyobb élvezettel. Én is roppant mód büszke voltam, hogy ez ennyire jól megy nekünk elsőre, de titkon örültem, hogy itthon azért nincs ilyenünk.

Újabb hatalmas dimenziók tárultak elénk, amikor felfedeztük a homokozót a játszótéren. Csodálatos napsütésben gondoltam, abból baj nem lehet, ha kicsit ücsörgünk a földön, legalább ezt is kipróbáljuk. Baj tényleg nem lett, cserébe ez az új hobbink. Ha játszótér, akkor homokozó és kavicsszedés. Szigorúan négykézláb, a ruha színére való legcsekélyebb tekintet nélkül. Sárámnak még nem sikerült saját tapasztalat alapján meggyőződnie róla, hogy a homok nem finom, mivel eddig minden alkalommal elég fürgének bizonyultam, ő persze nem adja fel. De azzal is számolnia kell, hogy én térdelőrajtban figyelem, még akkor is, ha egy-egy kedves anyukával csevegek éppen. És van még egy jó módszerem (nem én vagyok az egyetlen, sőt): ez nem más, mint keksz a zsebben. Van nálam ropogtatnivaló, ami azért is jó, mert ilyenkor észre sem veszi és eszik, különben pedig nem érzi folyton szükségét, hogy kavicsot kocogtasson a fogához. Tessék, dupla élvezet! Hazatérve természetesen ruhacsere, mancscsutakolás, ahogy azt kell. De mindez megéri, hiszen azóta amikor csak tehetjük, kint lebzselünk!

Puszilunk: Sári és az ünneplő sereg

0 Comments