Sziasztok!

A minap, amikor magunkról meséltem, újfent megerősödött bennem, hogy milyen igazán jó dolgom is van nekem mostanság. Mikor voltam ennyit a friss levegőn? A saját gyerekkoromban valószínűleg. És most újra teljes valójában élvezem azt, hogy a legfontosabb dolgom, hogy hintázzunk, homokozzunk, virágot locsoljunk, kavicsot szitáljunk, csúszdázzunk, gyümölcsöt csócsáljunk, hangyákat hajkurásszunk, majd mindezt kipihenjük. Kell ennél több? Sári pedig egy igazi menőmanó, felfedező, imádnivaló tündérlány. Ha netán eltérnék a szoros programunktól, miszerint ébredés után egyből a világjáró szandált kapjuk a lábunkra és irány a játszótér, ő figyelmeztet: diszkréten döngeti a bejárati ajtót és hevesen gesztikulál, karattynyelven magyarázza, hogy még a végén elszalasztjuk a lepkéket, madarakat, repülőket, netán nem lesz időnk elég tobozt gyűjteni, minekutána csupa életbevágó feladat vár ránk nap, mint nap. Ez máshogy egyszerűen elképzelhetetlen. Már szinte nem is emlékszem, hogyan tudtuk agyoncsapni az időt mínusz fokokban, annyira a kezünkhöz nőtt a homokozólapát. És Sári teljes vállszélességgel diktálja a tempót, amint kiejtem a számon a varázsigék egyikét: séta, illetve játszótér, ő már rohan is az előszobába, cipőt választ magának és nekem is, szedi a sátorfáját (labda, elemózsia, babakocsi) és már itt sem vagyunk, én szabályosan lobogok utána. Van a környékünkön négy igazán takaros játszótér, valamelyiken biztos megtaláltok! Természetesen minden gyereket ismerünk, és érdekes módon már most megmutatkozik a szimpátia, esetleg a ’ne gyere ide, nem tetszel’ viselkedés. Ugyanis a miniatűr emberkék társadalmában is van ám konfliktus rendesen. Ha valami nem kóser, fellökik, megkarmolják, megharpják egymást, szemfüles anyukák pedig csak győzzék elhárítani/simítani az ügyet, miközben nevelik is a porontyot. Másét dorgálni felnőttek közti konfliktushoz is vezethet, szóval kőkemény világot élünk még így burokban is.

Be kell vallanom, változatlanul (helyesbítek, sokkal és még ennél is egyre inkábbul) büszke vagyok az én kis kopírozúművészemre, olyannyira elkápráztat a benne lappangó tengernyi tudással a legváratlanabb helyzetekben. Sárikám pontosan tudja azt is, hogy hova való az üvegnek a kupakja, vagy éppen azt, hogyan kell játszani a búgócsigával, pedig ezek ellesett trükkök, hiszen nem tartoznak szorosan a tantervhez, mint például az, hogy a formafelismerőben hova illesztjük a rombuszt? Nagy örömömre az olvasási szenvedélyünk csöppet sem lankadt a szabadban töltött idő ellenére sem, nincs is annál szórakoztatóbb, ahogy a motoros pöfög, vagy a papagáj a varjúval beszélget, a kutya pedig annyira elfáradt, hogy kilóg a nyelve. Mindezt utánozva, elmutogatva, akár egy remekbeszabott 4D-s hangoskönyvben (komolyabban még nem gondolkodtam rajta, de szabadalmaztatni fogom!). Sára egyedül is ’elmeséli’ az adott képhez tartozó történést, én sem vagyok ám rest, kérdezem, produkáltatom és közben érzem, ahogy a lelkemet simogatja.

Ölel: Sári és Dóri

Ui. Majd elfelejtettem, azóta tudunk ám libául, harangul és szélül is!!!

0 Comments