Kedveseim!


Rá kellett jönnöm, hogy a csend igen sokféle lehet. Van először is a menyugtató, simogató csend, aztán van a kényszeredett, tenyérnyirkosító csend, de van itt még egy, nevezetesen eme bekezdés főszereplője: az eddig csupán kisgyerekes barátnőim elbeszéléseiből ismert vészjósló csend. Mivel Sárám már 16 hónapos is elmúlt, mindketten elérkezettnek láttuk az időt némi önálló foglalatoskodásra. Persze csakis egy fedél alatt, ő a szobájában (és ezen kívül az összes veszélyzónában is) én pedig a konyhában. Persze résen voltam, de hát turmixolás közben (ami mindössze 19 másodperc) nem futkostam leellenőrizni, hogy éppen miben sántikál az én leleményes nagylányom. Vagyis amikor futkostam már többnyire késő volt, megtörtént a baj. És példának okáért a baj is többarcú, van olyan, ami csak nekem az (pl. megjelenik előtted a gyerek tetőtől talpig bekenve popsikrémmel, beleértve természetesen a ruháját is), de van ami neki fáj (pl. egy, a játékbabakocsira történő felszállás balul sikerült manővere). De volt már olyan, hogy ugyan baj nem lett belőle, de az összes életerő a lábujjaimba szökött, amikor megláttam, hogy a szörfösök magabiztosságával tangózik a bébijárgány tetején, amit azóta is előszeretettel ismételget. Szerencsére most már nem csak föl, de le is ügyesen tud mászni a kanapéról, fotelből, nagyágyról. Tudom viszont, hogy amikor olyan ’de jó ez a gyerek, milyen csöndben van!’ érzés fog el, akkor tuti nem a matek leckét írja, hanem valami turpisságban mesterkedik. De hát én is igyekszem rugalmasan kezelni a minduntalan felfedezőútra induló őkópésága szárnypróbálgatásait. Emiatt mondjuk a szelektív kuka kipakolása, vagy éppen a szárítóról lerángatott még vizes ruhák tornya is mondhatni természetes velejárója egy ekkora, és ilyen segítőkész tündérlánynak.

De van itt egy újdonság, ami (gondoltam én) még két éves koráig bőven várat majd magára, nevezetesen a kaki-téma (elnézést, nem tudom ennél szemérmesebben megfogalmazni). Történt ugyanis, hogy Sárikám egyik nap elém állt és szépen artikuláltan a szemembe mondta, hogy ka-ka (a fülnek kedvesebb ’i’ végű szócskával még hadilábon áll, annyi baj legyen, a szándék a fontos!) Vettem egy mély lebegőt és máris éreztem, hogy igaza van. Levétel után figyelmesen lellenőrizte a pelenkát, hogy tényleg onnan bűzlik-e a dolog, majd pisze kis orrát fintorgatva rohant is a bugyival a szagelnyelős kukához. Büszkén lapogattam a hátát, hogy milyen ügyes, már ezt is tudja, amikor következő nap már az esemény bekövetkezte előtt (igaz, csak hajszállal) szólt a dologról. A biliig még szuperszonikus sebességgel sem értünk volna oda, annál is inkább, mert még be sem szereztük, de egyre nyilvánvalóbb, hogy kezdi kapisgálni ennek a természetes folyamatnak is a lényegét. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a WC rendeltetésével is tisztában van, mint az, hogy nem mulasztja el fennhangon bejelenteni, mit csinál éppen az, aki oda elvonult. Szó se róla, hosszú utat teszünk még meg a szobatisztaságig, de tény, hogy már elindultunk rajta!


Puszil: Sári és Dóri

0 Comments