Sziasztok!

Már megint elkóboroltunk, és ez idén még nem az utolsó! Jelenleg Balatonnál múlatjuk az időt, mert hát hol nyaral a magyar ember, nem igaz? Itt is ragyogóan feltaláltuk magunkat, kőből ugyan hiány van, cserébe akad cseppfolyós homok (értsd: sár) dögivel, gond egy szál se’! Ja, és a bokáig érő víz is jópár fokkal langyosabb a tengernél, vígan lehet benne dagonynázni! Amint megérkezünk a strandra, Sára iziben szökell ki a kocsiból és egy pillanat töredéke alatt felölti az iszappakolást. Kerül belőle mindenhová: a hajába, körme alá, pelenkába, még a szájpadlását is gondosan leápolja. Csak eztán következhet a homokvárrombolás és az úszógumivadászat. Sárikám ártatlan angyalarccal közelít, és ha nem vagyok elég fürge, a homokban rögtönzött szobrászati remekművek nem ússzák meg szárazon. És, ha jól végeztük dolgunkat, elindulunk portyázni a színes törülközőkhöz, mivel egy ilyen helyen biztos, hogy előbb utóbb gyerekek is lesznek, nekik pedig rendszerint van a mienknél sokkal érdekesebb labdájuk, karúszójuk, ideális esetben még markolójuk is. Mert most a dömper és társai viszik nálunk a prímet, az összes útfelbontásnál földbe gyökerezett lábbal követjük az eseményeket. A srácok pedig mindig a játékbabakocsikra csapnak le a placcon, így mindenkinek megvan az öröme.

De mielőtt itt kötöttünk ki, tettünk egy jókora kitérőt Csurgóra a Nagyszülőkhöz. Korábban nem említettem, de itt a legeslegfontosabb, még a reggelizésnél is előrébbvaló elfoglaltság a baromfietetés. A szemben lakó szomoszédnéninek több tucat tyúkja már a lépéseinkről megismer minket, tudják, hogy biztos valami nyalánksággal érkezünk és rikácsolva rohannak a kerítéshez. Kora hajnalban ugyanis, ha már legalább kétszer hallottuk a kakast kukorékolni, nem számít, hogy még pizsamában vagyunk, indulni kell hozzájuk, nincs apelláta. Az elemózsia szépen oda van készítve az ajtó mellé, Sára felkapja, cérnavékony hangon zengi, hogy PÍ-PÍ-PÍ-PÍ-PÍ-PÍ-PÍÍÍÍÍÍÍÍ! és türelmetlenül cibál magával. Arca ragyog boldogságtól, lábai alig érik a földet, úgy repül. Meg merem kockátatni, azt sem bánná, ha a panel teraszán kotkodákat nevelnénk! Hja, és nem mellesleg gólyát, papagájt, varjút és sirályt.

Az nem újdonság, hogy amióta Sára megszületett, koca fotóriporter lettem, lelkiismeretesen kattintgatok, hiszen kell a sajtóanyag a naplónkhoz! De mostanában emellett igencsak rákaptunk a videókészítésre, minden érdekesebb eseményt rögzítünk, a hattyúetetéstől kezdve a táncolásig. És persze később visszanézzük. Amíg a gép bírja szuflával, Sári nyüstöl, hogy mégmégméééég! Nagyon tetszik neki. Olyan ez, mint egy nap végi élményfelidézés, közben természetesen folyik a szakkommentálás. Már nagyon viszket a tenyerünk, hogy ezeket is megmutassuk Nektek, ígérem, szólni fogok, amint sikerül a technika ördögével kibabrálnunk!


Ölel a filmcsillag és szorgos stábja

0 Comments