Sziasztok!


Óriási újdonságokkal szolgálhatunk, először is képzeljétek, beindult a motorunk! Vagyis Sárám elkezdett karikázni vele a lakásban, ragyogóan kanyarodik, tolat, mintha csak rátermett volna (mondja ezt az Apja), de tényleg úgy grasszál, mintha legalábbis kisujjában lenne a száguldás. Persze tudom, hogy egy ekkora emberkölyöknél mármár elvárás, hogy robogjon, de nálunk valahogy a kezdeti lelkesedést egy arclehorzsolásos borulás pikk-pakk letörte még nyáron, és azóta a jószág száműzetésben csücsült a sarokban. Aztán egyik nap történt, hogy meglátogatott egy régi kedves, játszóházas ismerősünk, ő rápattant és onnantól kezdve Sári is megtáltosodott, de csakis, miután Benit sikerült levakarnunk róla, ugye.

Aztán van itt még más is! Tanúja voltam, amint az én lányom egy, a nagymamáival egyidős nénivel kézenfogva nagy elánnal lelépett. Alig érezhetően szaporábban kapkodtam a levegőt, de ugyanakkor rém büszke voltam rá. A történethez hozzá tartozik, hogy vidékre mentünk babalátogatóba, és ott Marika néni simán megfűzte, hogy menjenek át együtt a szomszédba a vacsoráért. Sárikám és a szóban forgó tündérvarázsló néni akkor találkoztak először, és láss csodát, a legnagyobb egyetértésben felkerekedtek. Mi meg toporogtunk az ajtóban, hogy talán mégis meggondolják magukat, de, mint akik jól végezték dolgukat tértek vissza úgy negyed óra elteltével, dagadván a büszkeségtől. A varázslat valahol a kopogtatás körül keresendő, ugyanis ez volt az az izgalmas feladat, aminek Sári sem tudott ellenállni. És ami még ennél is jobb móka volt, hogy útközben mondókát is tanultak, nem csak mutogatni, de mondani is (eddig még a pantomimnál tartottunk, ha emlékeztek). A sztori a Marika néni által bezsebelt igazi (nem levegőbe dobott) puszinál tetőzött, merthogy eddig jóformán hárman élvezthettük eme privilégiumot, megszámlálhatóan kevésszer, de annál nagyobb becsben. Szó, mi szó, az arcra helyezett puszi elcsattant, nem kis elérzékenyülésünkre. Azóta már mi is egy hangyányit gyakrabban lubickolhatunk a szeretet kifejezésének ezen megnyilvánulási formájában, de még mindig mértékkel igen drága portékáról lévén szó.

A nagy mikulásvárás közepette esténként valahogy nem sikerül időben nyugovóra térnünk. Pedig minden ugyanúgy zajlik, mint eddig: vacsora, fürdés, olvasás kifulladásig, vacsorarepeta, zsákbaSára és szundi. Igen ám, de az utolsó pont előtt újabban kezdődik egy csekély másfél órás huza-vona, amikoris Sárikánk nyüzsög, akár egy pezsgőtabletta. Rajzoljunk még, építsünk még, inkább mégis a nagyágyon alszik, kezdem azt hinni, hogy vészes energiatúltengés lépett fel. Tény, hogy korán sötétedik, és a játszótéren töltött idő emiatt jelentősen lecsökkent, de már feltaláltuk az itthoni csúszdázást és csimpaszkodós gyűrűvel is felszerelkeztünk, úgyhogy nem értem, hol a hiba? Vagy ez mostantól mindig így lesz? Hova tűntek a menetrend szerint tíz perc alatt álomba szenderülős esték? Azért én bízom benne, hogy csupán egy múló kalandunkról adtam számot, majd meglátjuk...

Ölelés: Sári és Dóri

0 Comments