Kedveseim!


Azt is mondhatnám, hogy a mi Sárikánk beszédkészsége jó egészségnek örvend, és ez így meg is állja a helyét. Igen ám, de az a csöpp kis bagolylesője olyan pörgős, hogy néha a kelleténél is többet mond. Hónapokra tekint vissza, amikoris újságoltam, hogy már élvezettel dumál és próbál tudatosan szavakat formálni, de többnyire személyi tolmáccsal boldogul. Amióta belefogott a sztorimesélésbe, ez már csupán fényévnyi távolságban dereng az emlékezetünkben. Na jó, ez a sztorizás is amolyan kétszemélyes dolog, mert ő mond egy szót, én rögvest kapcsolok, hogy miről is mesél, jöhetnek az irányatott kérdések, és már kerek is a történet. Ezt főleg esténként játszuk, amikor a nap összes fontosabb eseménye terítékre kerül, csak eztán következhet a nyugodt pihenés. Persze minden második bekezdést azzal indít, hogy ’nagyo késző, aszun’ (=nagyon késő van, alszunk), erre én roppant komolyan helyeselek, még szerencse, hogy a sötétben nem látja, hogy közben úgy vigyorgok, akár a tejbetök. Még akkor is kuncogok magamban, amikor leejt valamit és bosszúsan megjegyzi, hogy ’básszú’ (mely lehetne akár a zenekraban elegedhetetlen gitáros, vagyis a basszus megfelelője is), de nagyobb valószínűséggel a felnőtt káromkodások szalonképes verzióját ismerhetjük fel benne. Nyilván tőlem hallhatta, és higyjétek el, pironkodom is miatta rendesen. Viszont ha jól utánaszámolok, mióta Sári az eszét tudja, még a tizet sem éri el, hogy az említett kifejezés elhagyta azt a meggondolatlan számat. Mégis nagyon úgy fest, hogy ez bőven elég volt ahhoz, hogy szenzorai a megfelelő rekeszben eltárolják, majd megfelelő élethelyzetben alkalmazzák is azt.

De van itt még valami. Ezt aztán tényleg nem vállalom magamra, ugyanis ez csupán egy nehezen kimondható szó Sára-fordításban. Minden úgy kedődött, hogy Andiak van egy dédelgetett kis autója, még neve is van, úgy hívják, hogy Fruzsina. Fruzsi készségesen furikáz bennünket ide-oda, amikor elfárad (nyelv kilógósan, természetesen), akkor a garázsban megpihen. Aztán, amikor közelítünk felé, már pislog is, hogy útra kész. Csakhogy nem magától kinyitja az ajtókat és kér, hogy szálljunk be (aggodalomra semmi ok, ez már a megszemélyesítés és a gyermeki képzelőerő közös szüleménye), szóval főnyeremény. A neve valahogy mégis nyelvtörő lehetett Sárikámnak, mivelhogy eddig meg sem próbálta kimondani. Nem úgy volt ez ma: egyszercsak kristálytisztán, érthetően közölte velünk, hogy ’B*zi pislog nekünk’. Szó se róla, jó dolog, ha télvíz idején meleg van az autóban, na de álljunk csak meg egy pillanatra, honnan szedi ez a főhuncut, hogy az autó a saját neméhez vonzódik?!? Mondanom sem kell, a kijelelntést harsány nevetés fogadta. Több nem is kellett a mi mókamesterünknek, még jobban felbátorodott és készséggel ismételgette a ’pííííííp’ szócskát. Mosom kezeimet, valóban csak véletlen egybeesésről van szó, de én naívan azt gondoltam, hogy ráérünk majd óvodás korában szembesülni azzal, hogy milyen jópofának éppenséggel nem tekinthető új szavakkal örvendeztet meg bennünket? Hát úgy látszik, mégsem. Mit mást tehetünk, alig észrevehetően erőltetett komolysággal nyugtázzuk, hogy igen, Fruzsi valóban pislogott, aztán egyszer majd csak sikerül ezt is szépen kiejteni, éppen úgy mint a sapkát, ami elsőre ’hákkábá’ névre hallgatott.

A verbális kommunikáció Sárám esetében nem pusztán leutánzott közlésre szorítkozik. Ami lenyűgöző, hogy érzéseket is képes megfogalmazni. Ha például azt mondja, hogy az anyuka szereti a kisbabáját, akkor ezt ölelő mozdulat kíséretében teszi. És azt is képes tudatni velünk, hogy mely helyzetekben fél. Eleinte azt hittem, csak ráhibázott, de hamar rájöttem, hogy pontosan tudja, mit jelent ez a szó. Egy, a kiságyból történő szerencsétlen landolást követő napokban például nem élvezte, ha dobáltuk (amit máskor szinte kikövetel), egyből mondta, hogy fél, hagyjuk abba. Kellett egy kis idő, amíg a rossz élmény elhalványult, most már újra a régi elánnal hancúrozhatunk. De például vannak olyan hangok, amitől újabban tart, ilyen többek között a turmixgép, amit csak duplán becsukott ajtónál használhatok, vagy a felső szomszédok áldásosnak aligha nevezhető dübörgése. Olyankor mindig odabújik és mondja, hogy fél, én pedig nyugalmat sugározva elmagyarázom neki, hogy a lányok bizonyára nem bírnak a fölös energiáikkal, ezért ugrálnak, akár a veszett bakkecskék. Bízom benne, hogy ez a félelem is múló jelenség, bár a mesebeli szörnyek okozta rémálmok még el sem kedződtek... Szép kilátások!

Ölelés: Sári és Dóri

UI: BOLDOG NÉVNAPOT, SÁRIKÁM!!!

0 Comments