Sziasztok!


Tudom, tudom, szégyeljem magam, fizetem is a késedelmi kamatokat!

Nekem is feltűnt, hogy sokszor áradoztam arról, milyen ügyesen beszél Sárikám, mégis el kell újságolnom, hogy megint hatalmas fejlődésen estünk át: Sára mostanra négy szótagos szavakat is tisztán kimond (pl. kukásautó, babakocsi, papírsárkány, Hello-Kitty). Csupa létszükséglet ugyebár. Emellett a mondókák is kezdik levetni pantomimos ábrázatukat, már közösen adjuk elő valamennyit, természetesen fülig érő szájjal!

Szépen behavazódtunk: amerre elnézünk, minden fehér. Csodaszép. Élvezzük is rendesen, nem számít, hogy a hó egyik nem elhanyagolandó tulajdonsága, hogy hideg, Sári dacol vele. Simán lehúzza a kesztyűt, már vörös az ujja vége, de még mindig tapogatja. Annával kalandoztunk hétvégén a kertjükben, az volt ám az igazi terepgyakorlat! Sárikámnank konkrétan derékig ért a hó, de mi követtük az expedícióvenvezetőnket még a bozótba is! Óriási hahotázás volt, amikor a fenyőről ráztuk egymás nyakába a frissítő fürdőt, mondhatni kissé csatakosan értünk haza, de szerencsére annál nagyobb baj nem történt, mint, hogy utána Sára 3 órán át húzta a lóbőrt moccanás nélkül. Remélem, hogy az évek múlásával is szeretni fogja a hideget, és közben alig várom, hogy 2012-ben már sílécen száguldozzon, ahogy a szülei is annakidején! De addig sem restelkedünk ám, beszereztünk egy szánkót! Nagyon takaros jószág, fotellé alakítható. Amikor csak lehet, azzal közlekedünk! Igen ám, de már többször megjártuk, hogy amerre szánkóval indultunk, ott letakarított út fogadott, így választhattam, hogy az aszfalton cibálom végig, vagy az autóút kellősközepén megmaradt szigeten lavírozok. Mellékutcáról lévén szó az utóbbi mellett döntöttem, de így sem úsztam meg az úttesten való átkeléssel járó cipekedést. Ezen felbuzdulva másnap babakocsival merészkedtünk ki, csak éppen az ellenkező irányba. Mondanom sem kell, hogy az az útszakasz még nem látott hókotrót, úgyhogy terepkekerek ide, vagy oda, alaposan ráfáztunk, ugyanis a járgány nem gurult, rángatni kellett, Sárám pedig jobb híján gyalogolt. Persze most már van olyan nagy az én lányom, hogy simán elindulunk mindenféle kényelmi segédeszköz nélkül, azt természetesen belekalkulálva, hogy egy bizonyos távolság után rátör az ólmos lustaság és hosszas könyörgések árán meglágyítja a szívemet, úgyhogy végül csak az ölemben köt ki. Ezzel nem is lenne olyan nagy gond, ha nem ilyen csúszós anyagból varrnák ezeket a téli ancúgokat! De hát fő az erőnlét, ugye! :

Próbálok visszaemlékezni, hogy számomra megrendítő volt-e a felfedezés, miszerint egyes állatok mások számára táplálékot jelentenek, viszont most kínosan próbálom óvni Sárámat eme tény részletezésétől. Ha húst eszünk, az husi álnév alatt fut, legyen szó csirkéről, vagy éppen halról (arról aztán nem is beszélve, hogy az oly’ kedvelt virsli eredete ugye meghatározhatatlan, és mennyivel jobb ez így! wink: ). Igen ám, de vannak a mesék, ahol a róka elkapja a libát, a gólya megeszi a békát, az oroszlán nem kegyelmez a zebrának és így tovább. Ez az élet rendje, de valahogy én mégis óvatosan kezelem a témát, hiszen nálunk egyelőre a jegesmedve puszipajtás a báránnyal, mi sem természetesebb, nemde? És ez még csak a kezdet, bele sem merek gondolni, hogy miként magyarázom ki magam majd abból, hogy Hófehérkét megmérgezte a mostohája?

Puszil: Sári és Dóri

0 Comments