Drágaságok!


Tartok tőle, hogy a lányom egy született plázatündér, annyira felvillanyozta a legutóbbi kiruccanásunk. Hogy kis színt vigyünk a mindennapi hólapátolásba, kitaláltuk, hogy felkerekedünk és busszal becserkésszük a legközelebbi játszóházzal ellátott bevásárlóalkalmatosságot. A buszozás startból felért egy mézesmadzaggal, úgy rohanntunk, hogy a lábunk se érte a földet. Amíg jegyet váltottam, Sárikám szemrebbenés nélkül faképnél hagyott volna, de kis ügyeskedéssel aztán mégis sikerült együtt utaznunk. Odaérvén az egyes sorszámmal ellátott csodát a forgóajtó testesítette meg. Jópár rund után hipp-hopp be is jutottunk, ahhoz, hogy folytassuk némi mozgólépcsőzéssel (csoda numero 2). Röpke negyed óránál ez sem tartott tovább, csakis azért hogy legyen idő a szintén dobogós csodának, nevezetesen a szökőkútnak. Ott aztán volt haddelhadd! Ekkorra már letettem róla, hogy a perceket számoljam, inkább élveztem, ahogy a gyerekek önfeledten nyomogatták a gombokat és mindannyiszor meglepődtek, ha a vízsugár az égig szökött (ez egy kis frissítő arcpermettel is szolgált, még egy ok a nevetésre). Egy ilyen intro után már a játékbolt kirakata is elég volt, nem is beszélve a butikok előtt szobrozó felcicomázott próbababákról. Már nem is emlékszem, hogyan keveredtünk el a valódi célállomáshoz, de tény, hogy az maga volt a kánaán! Mászóka, ugrálóvár, labdatenger, csúszdapark, játéksarok, szóval minden, ami szem-szájnak ingere. Sárám kapkodta is a fejét, nehogy véletlen lemaradjon valamiről, eszeveszett magabiztossággal vonszolt maga után, a fényképezőgép csak úgy lobogott a karomon. A sok élmény egy bő óra leforgása alatt szépen lezsibbasztotta a kis kalandoromat, még szerencse, hogy nem váltottunk napijegyet. Levezetésnek fél liter víz és egy kis pogácsa, majd irány hazafelé. Annak ellenére (vagy pont amiatt), hogy csupa-csupa izgalommal telt a délelőtt, Sára meglehetősen nehezen adta meg magát az álommanóknak, de aztán akkorát aludt, akár egy mormota. Azóta is meséljük, képeket nézegetve újra átéljük a csodákat, és természetesen sort kerítünk még ilyen kiruccanásokra (csak aztán nehogy odaszokjunk)!

Képzeljétek, számolunk! Állatokat, babákat, építőkockákat, mindent, aminél kettővel több van. Vagyis inkább hatnál. Mert Sári nem aprózza el, ő úgy számol, hogy ’hat, hét, nyolc, kilenc’ és ennyi. Utána pedig akkurátusan megismétli ezt a bűvös négyest, és büszkén összecsapja a kezét, mint aki jól végezte dolgát. Még a végén atomfizikus lesz! De még az sem kizárt, hogy nyelvész, ugyanis a dezoxiribonukleinsav kivételével mindent mond már, bámulatos! És nem csak, hogy mondd, de a Kit? Mit? Kié? Hová? kérdőszavakra helyes ragozással válaszol, és most már a mondatszerkesztése egyre többször rugaszkodik el az alany-állítmánytól, néha odabiggyeszt egy-egy tudatos ’ami’t, vagy ’miatt’-ot, én pedig mi tagadás, kicsattanok a büszkeségtől!


Puszil a professzorpalánta és felmenői

0 Comments