Sziasztok!


Az úgy történt, hogy már megint csakis az egészség jegyében azon kaptuk magunkat, hogy egyenesen a Himalája szívévől Budapest hatodik kerületébe átmentett sószobában hűsölünk. Eredetileg tibeti hangtálterápiára fizettünk be, de Sárkám hamar úgy döntött, hogy semmiféle különleges fémötvözet rezgései nem érnek fel a sóhomokozó játékaival, így hát lapátoltunk és lapátoltunk nem kevesebb, mint másfél órán át. A helyszín mindennemű légúttisztító tulajdonsága mellett tényleg hangulatos és, ami ennél sokkal lényegesebb, a gyerekek számára sem csupán ’kötelezően uncsi’, hanem tényleg élvezetes, legyen szó egy-, vagy akár tízévesről. Simán el tudnám képzelni, hogy itthon is berendezünk egy ilyen helységet, azon biztos sosem aggódnánk, hogy sótlan a leves. Pár marékra való rögöcskét hoztunk is haza zokniban, plenkában, úgyhogy ha elég gyakran látogatjuk a sóbarlangot, még az is lehet, hogy szép csöndben átköltöztetjük. A kanapé alatt már így is figyel közel egy kiló szárazbab, mit árthat neki neki egy csipet fűszer? Arról nem is beszélve, hogy az amúgy aranyáron mért himalájasó magas vérnyomásból alacsonyat varázsol és fordítva. Reklámblokknak ezennel vége...

Közel egy éves fáziskéséssel bennünket is elkapott a motorosszenvedély, Sári mostanra már kizárólag a műanyagból fröccsöntött, ferrari-piros drótszamarán karikázik. Hét elején avattuk fel az utcán, de azóta egy tapodtat sem tehetünk meg nélküle. A gyaloglás fárasztó, a babakocsi snassz, a szánkónak jópár hónapra befellegzett, ergo marad a motor. Tény, hogy időbe telt, amíg az a huncut jószág felhagyott az oldalra billenős szeszélyeiról (ami egéz egyszerűen annak tulajdonítható, hogy Sárám kellő képpen hosszú lábakat növesztett ahhoz, hogy gond nélkül tudjon rajta egyensúlyozni), de ezt is megértük! Volt időm hozzászokni, hogy az élet egy gyerekkel számtalanszor lassított felvételnek tűnik, de azért még nekem is kinőtt a hajam, amikor egy máskor 15 percesnek számító séta útvonalát sitty-sutty pikk-pakk 75 perc alatt meg is tettünk. Közben árnyékot vadásztunk, harkályt lokalizáltunk, úgyhogy izgalmakból nem volt hiány, még szerencse, hogy nem siettünk sehova. De, hogy igazi izgalmakról is szó essék, a lejtőn száguldás sem maradt ki szárnypróbálgatásunk sorából. Említettem, hogy ha kilépünk a lakásból, motor jön velünk, nem volt ez másként akkor sem, amikor Andiékhoz mentünk látogatóba. Az volt ám a haddelhadd, amikor a 12. kerület hegy-völgyes utcáit róttuk. Sári teli torokból kiabálta, hogy ’dejóóóó!’ (legutóbb a karácsonyi lovaskocsizás váltott ki belőle hasonló hangulatnyilvánítást), én a kapucnijába kapaszkodva igyekeztem megfékezni, hogy megállíthatatlanul begyursuljon. Mindeközben azt vettem észre, hogy ura a helyzetnek, ha nem lobognék utána, akkor sem suhanna egyből le a Déli Pályaudvarig, de még csak az hiányzott, hogy élesben is leteszteljem!

Csáó: Ízirájderfamília

0 Comments