Sziasztok!

Helyben vagyunk… Próbáltam legyűrni a dicsekvési késztetést, de ha Sárikám egyszer annyira ügyes, mit tehetnék? A minap épp az ábrázolási képességén hidaltam le, ugyanis a rajzolással töltött értékes percek/órák gyümölcseként addig jutottunk, hogy tudatos irányítással és meglepő magabiztossággal pingál. Például az általam vázolt török basának a csizmáját, kesztyűjét, füleit, haját és egyéb design elemeket pontosan a megfelelő helyre firkantja, az már más kérdés, hogy némi fantáziával lehet csupán felismerni azokat. Ez majd a következő lépés lesz. De a színezési technikája is bámulatos: ha nagyon akarja, képes a vonalon belül maradni, csak elég gyakran elkapja a hév és a végeredmény egy harsány vonalakkal és parányi karikákkal tetszés szerint kidekorált figura. Éppenséggel tekinthetjük ezt az avantgarde stílus újabb, lelkes képviselőjének egyfajta szárnypróbálgatásának, az majd elválik, hogy mi sül ki belőle? Az mindenesetre leszögezhető, hogy egy zseniális alkotóművésszel állunk szemben! De van itt még valami. Sárikám előszeretettel belepiszkál a Mama keresztrejtvény újságjában fellelhető összes sudoku feladványba. És mivel a hatost valamelyest ismeri, biztos, ami biztos alapon minden rubrikába biggyeszt egyet belőle. Ez aztán a tuti nyerő megoldás!

Régen adtam hírt az utazáshoz való viszonyunkról, most megteszem. Annak ellenére, hogy továbbra sem ez a kedvenc időtöltése, Sára ragyogóan veszi az akadályokat, mondhatni alig szabotálja az ülésbe szíjazást. Nézeget, magyaráz (motoros, autóbusz, felüljáró, kukásautó minden sarkon akad ugyebár), Budapesten belül eljutni A-ból B-be már nem okoz gondot. Hosszabb útra furfangos módon mindig alvásidőben indulunk, és ez is szokott menni, mint a karikacsapás. Legutóbb ugyan elő kellett adnom a Micimackó és a Zelefánt, valamint a Dzsungel könyve meséket töviről hegyire (természetesen odaillő párbeszédekkel és betétdalokkal) mire hajlandó volt álomba szenderülni, de olyan is előfordult már, hogy vendégségben nem akaródzott aludni egészen addig, amíg be nem ültünk a kocsiba és tettünk 3 km-t. KI érti ezt?

Ha már kitértem az autókázásra, hadd meséljek picit a másik kihívásokkal teli tevékenységünkről, nevezetesen az evésről. Sárikámnak a fényevés még mindig a legjellemzőbb táplálék felvételi módszere (némi cumis rásegítéssel persze). De becsületére legyen mondva, hogy bár madárnak elegendő mennyiségben, de eszi a husit, krumplit, rizst, bablevest, töltött káposztát, magvas kenyeret, avokádót és egyéb nyalánkságokat EGYEDÜL!!! Persze nagyon kis cseles tud lenni, ha soknak találja az uzsonnának szánt almaadagját, akkor kedvesen beletömködi a jelenlévők szájába, majd, mint, aki jól végezte dolgát, elkurjantja magát, hogy MEGETTEM! A virsli + kefír + uborka triója természetesen máig mindent visz, úgyhogy kezdem elhinni, hogy ő is felnő valahogy. Titkon segítségül hívtuk Béres bácsi csodacseppjét is, de az ehhez fűzött reményeket (miszerint az enni nem akaró gyermeket is pár hét után fogyókúrára kellett fogni, olyan farkasétvággyal követelte még a vasszöget is) nem váltotta be egyértelműen, de talán ennek tudható be, hogy egyre többször találkozunk a tányér alját díszítő Mickey egérrel!

Ölel: Sári és Dóri

0 Comments