2010. március 23. Is-is
Kedveseim!

Breaking news: fontos közlendő miatt ezennel megszakítjuk adásunkat. Családunk legifjabb, még magzati korban lévő sarja a legutóbbi ultrahang vizsgálaton kendőzetlenül is megmutatta magát. A látottak alapján lázas egyeztetésbe kezdtünk, melynek eredményeképpen azóta Bálintnak szólítjuk. Ő köszöni szépen, jól van, már betöltötte a félidőt és eddigi tapasztalataim alapján nagy mozgásigényűnek tűnik. Néha szumó harcosnak képzeli magát és nekifeszül a hasfalamnak (akkor gyengéden odébbsimogatom), máskor egyszerűen csak pörög a hátán (ez is elég vicces, mert nem csak én érzem, hanem látható is). A várandósság kapcsán oly’ sokat emlegetett émelygés ezúttal is elkerült, maximum annyiban nyilvánult meg, hogy eleinte valamiféle belső késztetésre csupán párolt zöldséget ettem salátával és gyümölcsturmixokkal, jelenleg viszont úgy állunk, hogy orvosi rendelvényre alkoholizálok esténként: egy dl vörösbor izomlazítónak és vérképzőnek, igazi orvosság. Szó, mi szó, nagy az öröm! laughing És, minekutána a családi ivararányok kiegyenlítődni látszanak, Apa is fellélegezhet. Sárikámat pedig továbbra is szóban trenírozzuk a rá váró kihívásokra. Persze arra a kérdésre, hogy ’várod már az öcsikédet?’ csak nagyot néz, ugyan mit is várunk egy alig két éves gyerektől? Mindenesetre tündérien viselkedik a babákkal, legyen az élő, vagy játék, úgyhogy bízom benne, ez a testvére esetében sem lesz másként. smile

De, ha már a viselkedésnél tartunk, meg kell osztanom veletek, hogy mennyire jóérzésű lányom van: magától mondja, hogy köszönöm, lazább keretek között éppenséggel köszi-köszi! Pedig azt leszámítva, amikor idegentől kap valamit (ugyebár azt illik megköszönni) sosem adtam a szájába ilyen szavakat. Persze azt már korábban is volt szerencsém konstatálni, hogy kitűnően kopíroz, a beszéde esetében meg aztán pláne. Viszont most már ott tartunk, hogy választékosan fejezi ki a gondolatait, hatszavas mondatokat is alkot, engem teljesen lenyűgöz! Sokszor olyan érzésem van, mintha mindig is tudott volna beszélni. Még szerencse, hogy nem vagyok elfogult! wink

Puszi: Sári és Dóri

UI: Boldog névnapot, Apa!
Posted on 24 Mar 2010 by Dóra

<< Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 Next >>

Content Management Powered by CuteNews