2010. május 5. Ne félj, kicsikém!


Sziasztok!

Azt vettem észre, hogy az idő varázsszőnyegen repül, hiszen alighogy megírom a beszámolót, máris el vagyok maradva a következővel. Megannyi szót érdemlő esemény résztvevői vagyunk nap, mint nap, de azt azért mégsem vállalom, hogy palatáblával és irkával rohangászok Sárikám után, nehogy véletlenül kihagyjak valamit. Persze, amikor végre oda kerülök, hogy mindezeket papírra vetem, kezdődik a fejvakarás. Ez utóbbi most igenigen aktuális, mivel lassan már listát fabrikálhatunk a félelemre visszavezethető gondjainkról. Íme egy hosszabb ízelítő:

1. Zümi miatt bojkottálja a fürdést: történt ugyanis, hogy egyik este, amikor szokásos pancsolásunkra készültünk, Sári előre merészkedett, és miközben én a kedvenc pizsamái közül válogattam, arra lettem figyelmes, hogy kétségbeesett ’ANYAAAAAAAAAAidejöjjön’ sírás visszhangzott a fent említett helységből. Valóban ijesztő látvány, amikor egy jókora dongó küzd az életéért a lefolyóban. Szerencsére Apa finoman kitessékelte őt a szabadba, ahol lába sem érte a földet, úgy menekült vissza az illatos bibékhez. Emlékeinkből azóta sem sikerült kitörölni, Sárámkonzekvensen tart a fürdőkádtól, nehogy a zümi ismét odatévedjen. Az ominózus találkozást követő első pár alkalommal könnyekkel dúsítottuk a fürdővizet, mára már a kádban elhelyezett, fellépőből rögtönzött különmedence nyújt oltalmat, így mehet minden a régiben. És közben titkon azon reménykedünk, hogy az idő ezeket az emlékeket is megszépíti.

2. Amíg harkály, addig semmi gáz, a fakopáncs már korántsem olyan nagy haver. Hihetetlen, hogy rokon értelmű szavak is kiváltják egy ekkora embergyerek szorongását. Tudvalevő, hogy Sára nagyon szereti a madarakat, a varjúktól kezdve a gólyákon át a papagájig. Már láttunk harkályt élőben, ezen kívül minden este olvastuk a Böngészőben is. Egyszer Andi volt a soros meseolvasó, és mit sem sejtve ki merte ejteni a száján a fakopáncs szót. Azóta is képtelen kimosakodni a baklövésből, pláne, hogy nem ez az első hozzá kapcsolódó mumus: voltak ugye a fogmanók, akik azoknál a gyerekeknél kalapálnak, akik nem hajlandók rendszeresen fogat mosni (ez mondjuk akár pozitív is lehet, mert Sári, mint a kisangyal részt vesz eme higiéniai tevékenységben). Fej, fej mellett követik őket a porcicák. Ez is egy ártalmatlan kijelentésnek indult, aminek a következménye az lett, hogy minden este elalvás előtt le kell ellenőrizni, hogy valóban nem gyülekeznek az ágy alatt a piszkok, hiszen ki tudja, mire képesek?

3. Az a fránya égzengés! Dörgés-villámlással járó, frissítő nyári záporok bizony félelmetesek tudnak lenni olykor felnőttek számára is, nem is beszélve egy, az újdonságokra érzékeny kis lélekről. Amíg csak mondókázunk a viharról, addig minden rendben van, de amikor az teljes valójában megmutatkozik, Sárám úgy csimpaszkodik a nyakamban, mint a kismajom, és együtt ismételgetjük, hogy nem bánt, csak hangos. És közben (tekintet nélkül az ügyeletes félelemkeltő fizikai manifesztálódására) szajkózza a tőlem hallott, megnyugtatásra szánt frázisokat: kedves, szeret téged, megölel.

4. Korom nem jön ide. Ki gondolná, hogy ez is megszemélyesíthető? Mert a gyermeki logikával bizony az. Tudjuk, hogy a kéményben van, a tűz nyomán keletkezik és a kéményseprő bácsi (akitől mellesleg nem félünk), azért tisztítja ki olyan szépen, hogy amikor a Mikulás ajándékot hoz nekünk, nehogy összepiszkolja a szép piros hacukáját. Igen ám, de létezik szénceruza (András szokott ilyennel rajzolni), és a papírt beszínező fekete por már rettegnivaló, mivelhogy kijön. Ezáltal jogosan tarthatunk tőle, hogy elveszi a Rongyit, és hasonló rémségekre képes. Ha a korom nyugtalanítja, felteszem a szokásos lemezt, hogy neki nincs szeme, keze, lába, szája, a koszoláson kívül képtelen bármit is ártani.

5. Mi lehet az autósülésben? Na, ezt nem sikerült megfejtenem. Mindenesetre, ha utazunk, természetesen azzal indítunk, hogy mindenki elfoglalja a helyét, csak éppen ne kéne közelharcot vívnunk, hogy Sári is megmaradjon a gyerekülésben. Már itt is mindent bevetettem. Olvasunk, rajzolunk, kisállatokkal szórakozunk, mesét hallgatunk, eszünk, iszunk, alszunk. Nem. Nélkülözve mindennemű magyarázatot, krokodilkönnyekkel sír, ha belekényszerítjük, mellette viszont fegyelmezetten ül, én pedig 100 pontos biztonsági övvel ölelem. És nem győzöm ismételgetni, hogy a rendőr bácsik mennyire boldogok lennének, ha megdícsérhetnék, hogy ő bizony a helyén ül, mint minden rendes gyermek, így viszont csak idő kérdése, hogy mikor büntetnek meg, mi több, borzalmasan balesetveszélyes. Az utazás eddig sem volt az erősségünk, mégis volt egy olyan időszak, amikor ez is helyes mederben zajlott, most mégis ott vagyunk, ahol a part szakad. Tisztában vagyok vele, hogy ennél sokkal szigorúbbnak és következetesebbnek kéne lennem, ebben mégis alulmaradtam. Viszont legújabb mentő ötletem már folyamatban van. A terv az, hogy valami ellenéllhatatlanul szép huzatot varázsolunk az ülésre, aztán lélegzetvisszafojtva figyeljük a reakciót.


De, hogy vidámabb vizekre evezzünk, elújságolom, hogy kivételesen jó szomszédokkal hozott össze a sors itt, az új helyen. Gergő a házban lakik, ugyan már hat éves örökmozgó nagyfiú, mégis van közös nevezőjük. Sári felnéz rá, ő pedig tündérien vigyáz Sárira. Van egy szérazföldi teknőse, Kinga, őt szoktuk közösen sétáltatni a kertben, ez még a tobozgyőjtésnél, a pittpangfújásnál és a locsolásnál is sokkal izgalmasabb program! Anyukájától kaptunk csodaszép mesekönyveket és tippet, hogy hol pótolhatjuk a Fejlesztőház után keletkezett űrt. Most eljárunk az Anno Meseboltba bábos-kézműves foglalkozásra, és zenezugba is. Ez tényleg egy varázslatos világ, nagyon élvezzük! Aztán itt van még Koppány és Zoé, ők a szemközti ház másfél éves lurkói, velük szoktunk közösen felkerekedni a játszótérre, ha már meguntuk a kerti mulatságokat. Persze azért a régi barátok akkor is a régi barátok maradnak. Nonó járt nálunk látogatóban, és már nagyon érik, hogy mi is elmerészkedjünk a korábban otthonunknak nevezett felségetületre, hiszen a ház melletti játszó közössége egyszerűen pótolhatatlan!


Csóközön: Sári és Dóri
Posted on 06 May 2010 by Dóra

<< Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 Next >>

Content Management Powered by CuteNews