Kedveseim!

Túlcsordulok az élményektől, gyorsan le is írom, hiszen ilyan meghatározó dolgok mellett nem mehetek el szó nélkül. Kezdjük azzal, hogy tulajdonképpen hol is lakik Bálint? Ha Sárikámat kérdezed, mosolyogva azt feleli, hogy Anya pocakjában, és rögtön hozzáteszi, hogy ’nekem is van pocakomban!’ Most már egyértelműen úgy festek, mint aki lenyelt egy jókora bunorékot, és ez időnként arra ösztönzi Sárát, hogy jól bekopogtasson a tesójához. Az indíttatás és a kivitelezés is gyengéd, annak ellenére, hogy külső szemlélőnek picit erélyes a közeledés. Szokta kérdezgetni, hogy most mozog? Ez valószínűleg amiatt érdekli, hogy már látta hullámzani a hasamat és nagyon viccesnek találta. Óva intem magam és a környezetemet attól, hogy Sárára úgy szóljunk rá bármi miatt (pl. ne kiabálj, mert Bálint aludni szeretne!), hogy azt érezze, szuverenitása akár egy hangyányit is korlátozva van a még meg sem született trónfosztónak köszönhetően. Vannak erre elterelő mondatok, meg praktikák, egyelőre jól beválik. Sokat mesélünk arról, hogy mi fog változni akkor, amikor a testvére megszületik, és úgy látszik, hogy fogkékony a témára, persze még mindig nem tud okos felelettel szolgálni a ’várod már az öcsikét?’ kérdésre. Hogy is várhatná, hiszen még azt sem tudja, hogy pontosan mikor, mindössze annyi kapcsolódási pontja van, hogy meleg lesz, és a nap addigra bőven megérleli a cseresznyét. Aztán majd meglátjuk! Minden esetre a nála kisebbekkel érzékenyen bánik, gondosan megfigyeli és ecseteli a hiányosságaikat, pl. ő még nem tud járni, ő nem beszél, most született, milyen kicsi! Azt vettem észre, hogy az anyukája és kicsinye témakör most hangsúlyosan nagy szerepet tölt be a képzeletében. Van egy pár olyan állakája (kenguru, süni, egérke), akikből van kicsi és nagy is, na ezek mindenhova elkísérik. Belegyömöszöli a kishátizsákba, ha sétálni megyünk, kipakolja a kanapéra őket, ha épp nem a szobájában tevékenykedik, valóságos szerepjétékokat rögtönöz velük és a saját életéből merítkezve zseniális sztorikat kerekít. Ha viszont két egyforma méretű főhőssel van dolga, azok tuti egymásnak a barátai (ez a fogalom akár két kekszdarabra is értelmezhető), mondhatni teljes mértékben a kettes szám bűvkörében gondolkodik. No de Bálintom is kapjon helyet ebben a bekezdésben, hiszen már tényleg ripsz-ropsz elrepül az a két hónap, ami még hátra van a nagybetűs találkozásunkig. Gyorsan el is mentünk babamozizni (ezalatt a 4D ultrahang vizsgálat értendő). Nem is tudom szavakba önteni, hogy milyen felemelő érzés volt látni ezt az édes kis embergyermeket! Kiderült, hogy ideje nagyrészét ketéhajtva tölti, és látványosan élvezi, hogy a lábujjaival a homlokát vakargatja. Emiatt egy egészen picit nehéz pontosan következtetni az arcovnásaira, mégis, mindenki, aki meglátja a róla készült fotót, rávágja, hogy tisztára olyan, mint Sári! Gyönyörű, kerekfejű tündérbogár! Hivatalos mérések alapján közel másfél kilót nyom, fejlettsége koránál előrehaladottabb, úgyhogy csak így tovább!





Sárival az elalvás mára már ’nagylányosan’ zajlik, ez konrétan annyit tesz, hogy korántsem pipálhatom ki eme szertartásunkat tizenöt perc alatt, hanem igényli, hogy jópár képeskönyvet átnyálazzunk, utána meséljünk könyv nélkül is, végül még beszélgetünk, és ha mákunk van, ezután nem indul el lecsekkolni, hogy mindenki egész biztosan a helyén alszik-e? Egyik ’mégnemakarokaludni’ este támadt egy ötletem, miszerint a nap lezárása egy kis imával történjék. Mindössze egy hat soros kis versikéről van szó, amit még ekkora koromban tanultam a Nagymamámtól. Összetesszük a kezünket és suttogva imádkozunk. Sári olyan áhitattal mondja, hogy ’ámen’, hogy legszívesebben össze-vissza ölelgetném! Persze még a sötétben is látom, hogy közben huncutul mosolyog, és a nagy sikerre való tekintettel párszor visszatapsol. Aztán szép lassan ellazul, és végre valahára elkalandozik álomországba.

A félelmeinkkel kapcsolatban számos sikersztorival szolgálhatok: a fürdés például már nem okoz gondot (valószínűleg az idő megszépítette a rettegett emléket, no meg a trükkök, mert minden alkalommal akad valami feladat: pl. megmosni a zöldségeket, fürdősóval bedörzsölni Anya térdét, képzeletbeli kávét keverni, stb.) A harkály szép lassan és barátságosan beépült a tudatába, már nem tűnik olyan félelmetesnek, a legutóbbi vihar sem volt annyira ijesztő, miután elmeséltem, hogy Öcsi is kisfiúként az anyukájához bújt, ha dörgést hallott. A korom néha szóba kerül, de már érezhetően nem tündököl régi fényében, viszont az tuti, hogy a robot folyton itt ólálkodik a környéken, mert Sárikám őt látni véli és mesél róla. Mi igyekszünk oldani a szorongást, de állítólag a fantáziája új dimenziókat fedez fel és ezt kell neki még megismerni, feldolgozni. Egyik este például a levegőt személyesítette meg, és számunkra egészen csodálatra méltó tulajdonságokkal ruházta fel: mesélte, hogy integet, megölel, idejön, mi csak hallgattuk és csendben nyugtatgattuk, hogy a levegő jó, az lenne az igazán nagy baj, ha nem lenne.

Éééés, hogy az eheti legnagyobb szenzációinkkal koronázzam sikersorozatunkat, elmesélem, hogy Sárikám, mint a kisangyal, ül az autósülésben. Gondolhatjátok, nem kis meglepetésünkre ráadásul csilli-villi huzat nélkül! De ez a történet ennél sokkal összetettebb. Dióhéjban annyit kell tudni róla, hogy négy napos tanfolyamra irattattam be, és távollétemben a családom többi tagjának együtt kellett megoldani a mindennapos kihívásokat. Ez olyannyira jól sült el, hogy a felhőtlen autókázás mellett még a BILIBE pisilés első, visszahozhatatlan élményéről is lemaradtam!!! Sára és Apa egyaránt hősként viselkedtek, mérhetetlenül büszke vagyok rájuk! (innen folytatjuk)

Puszilnak a hőscincérek

0 Comments