Sziasztok!

Nagyon érdekes korszakot élünk, Sárikám elkezdte az önálló, párbeszédes szerepjátékot. Szorgos jegyzőjeként amolyan gyerekszáj feljegyzésbe fogtam, idézek párat az elhangzottak közül:

Autóban Kolozsvárról visszafelé: ’Helyzet nincs, ki kell találnom valamit. Kíváncsi vagyok!’
Babázásba feledkezve: ’Ádám mindmegette kaját cseppig, ügyes vagy!’
Homokozás ezerrel: ’Pillanat, jövök, várjál, várjál!’
Elalvás helyett: ’Zsebinek könnyes szeme, letöröljük, nyugi.’
Meseolvasáskor: ’Egy, kettő, négy, három, holnemvolt egy házikó.’

Játékra koncentrálva mondókákat idéz, ha pedig kér valamit, már nem egy-egy szavas utasítást ad, hanem hozzáteszi: ’légy szíves, Anya!’

Előző beszámlóm óta igencsak elharapózott a dac a mi kis angyalarcú kislányunkon, addig-addig, hogy többek között az esti fürdés és társai kétemberes, komoly erőfeszítést igénylő tevékenységgé avanzsáltak. Mindez persze visítás kíséretében, úgyhogy a ház többi lakója joggal gondolhatja, hogy az új szomszédok bizony napi rendszerességgel bántalmazzák tündérkirálykisasszony finomságú elsőszülöttjüket. Komoly napokat élünk, és annak ellenére, hogy egy roppant hasznos szakirányú olvasmányból tudom, neki sem az a célja, hogy az idegeinken táncoljon, mi több, egyáltalán nem azért idézi elő, mert jó érzéssel tölti el, ez egyszerűen egy olyan fejlődési szakasz, amin át kel esni az összes szívszaggató pillanatával és szépségével (eh, eh) együtt. A hangulata amúgy teljesen változó, az idő legnagyob részében ő az én édes kicsi Sárikám, aki egyszer csak hozzám bújik és gyengéden azt suttogja: ’simi Bálint’, aztán adódik egy olyan szituáció, ami miatt schnitt és tombol a hiszti, amit előzőekben részletesen ecseteltem. Megfogadtam, hogy most nem ejtek róla egy szót sem, de mit tehetek, ha egyszer ez van napirenden? Végeztül frappáns bíztató szavak közül egy csemege: ’Elkeseredésre semmi ok, csupán az első 25 év ilyen nehéz.’

Ölelés: Sári és Dóri

0 Comments