Kedveseim!


Meg voltam győződve róla, hogy ennyi idő után majd csak úgy bugyog kifelé a begyemből az írnivaló, csupán azzal nem számoltam, hogy szinte választani sem tudok az ezernyi mesélnivalónk közül (és pont ez az egyik ok, amiért csak halogattam és halogattam az újabb bejegyzés megalkotását). De nem is ez a legnagyobb akadály, inkább én magam. Ott a bibi, hogy amikor írnék, nem hagynak a zsivány emberkölykeim, amikor pedig írhatnék, már annak is örülök, ha értelmesnek tűnő ábrázattal tudok kibámulni a fejemből. Ennek leginkább az utóbbi hónapokban gyakorolt gyorsan alvás az okozója, ugyanis még nem sikerült kifejlesztenem az állandó ébresztésekkel tűzdelt éjszakák pihentetővé varázslását. Számolom a napokat, hiszen átmeneti időszakról beszélünk, nemde? Ezzel szemben viszont azt veszem észre, hogy rohan az idő, hiszen Sárikám közben két és fél, Bálint negyedéves lett. Szó, mi szó, kő kemény írói válsággal küzdöttem (remélem tényleg csak múlt időben).

Újfent csak megerősíteni tudom ama bölcseletet, miszerint egy gyerek nem gyerek. Tapasztaltam, hogy mióta kettő van, és egyiket sikerül galád módon a család egyik éppen ráérős tagjának lepasszolni, hű, mennyivel egyszerűbb mindent abszolválni! Frissen anyukává érett nők szinte kivétel nélkül (az fontos, hogy szinte, mert ismerek ám kivételt, de erről majd később) arról mesélnek, hogy a kis jövevény mennyire lefoglalja őket és kitölti minden idejüket. És ez rendben is van, én is így véltem. De attól, hogy bővül a család, a nap ugyanúgy 24 órás marad, Anya pedig nem klónozódik ripsz-ropsz. Sokszor érzem azt, hogy ha csak rólam lenne szó, már rég feladtam volna, de őértük bármikor gondolkodás nélkül az életemet is odaadnám. Reggelente a készülődés hevében minden alkalommal elhal pármillió idegsejtem, és olykor kétségbeesetten szórom az olyan durva szitkokat, mint ’azta leborult szivar végét!’, de megállás akkor sincs. Sári menős fajta, és ha ő rázendít, hogy ’induljunk máááár!’ akkor ott laca-facázni nem lehet, GO! Bálint igen.igen tud sírni, hangosan is, sokat is, talán ez az, ami az egészben a legnehezebb. Gyorsan és hatékonyan cselekedni, miközben gyereksírás tombol. Valahol olvastam, egy idézetet, amit bőszen szoktam ismételgetni magamban, valahogy így szól: szeress akkor is, amikor legkevésbé érdemlem, mert lehet, hogy akkor van rá legnagyobb szükségem…

Ez pedig legyen itt a reklám helye. Képzeljétek, nagyon jó helyeket fedeztünk fel! Hetente többször is járunk a Tündérkertbe, ami egy városmajori kávézóban jelent délelőtti programot kisgyerekes anyukáknak. Remek találkahely, de még zenés, tornás foglalkozásokat és elődásokat is tartanak, amellett, hogy van egy kis játszósarok, tündibündi óvónénivel. Sári nagyon élvezi, főleg, hogy a szervező nagyobbik lányával remekül megtalálták a közös hangot. Bálint olyankor aludni szokott, de ha nem, neki is akad néznivaló. Ő egy született zsebi! Ha kenguruban kuksolhat, egy hangja nincs, addig-addig nézelődik, amíg elfárad, akkor simán lehajja a fejét és durmol. Leteni rizikós, mert onnantól már korántsem szundikál olyan mélyen, de azért néha próbálkozom. Ja, és elkezdtük a babatornát, amit kifejezetten élvez, akkorákat nevet, hogy már azért is megéri! De ha már a sportnál tartunk, családilag járunk úszni, képzeljétek! Jó, még csak próbanapon voltunk, de szeretnénk belőle rendszert csinálni, ugyanis mindkét csemete hihetetlenül bátor és látszólag tetszik nekik! A Pancsoló Palota ad helyet ezen időtöltésünknek, nemrég nyílt, de fantasztikus! Annakidején Sárival kihagytuk a búvárkodós bébiúszást, viszont nyár óta sokszor emlegeti a strandot, innen jött az ötlet, hogy találjunk egy lubickolásra alkalmas helyet. Az már csak hab a tortán, hogy mindkettőjük tanfolyami keretek között úszhat. És mivel ez egy játszóház is egyben, addig sem unatkozunk, amíg éppen csak egyikük szeli (vagy rosszabb esetben nyeli) a habokat.

Azért, mert ritkábban jelentkezünk, ne szokjatok le rólunk!
Szeretettel ölel: Bálint, Sári és Dóri


UI: Isten éltesse sokáig idő közben nagykorúvá lett webdesignerünket, Andrást!!!

0 Comments