Sziasztok!




Nemhiába, gyakorlat teszi a mestert, ez a szülői misztikum is egy folyamatosan tanulandó dolog. És nehogy azt higyjétek, hogy akinek már van egy, mindent tud, nehem! Ha többen lesznek, akkor érdemes a gatyákat felkötni, és megfelelően ügyeskedni, hogy teljesen különböző igényű miniügyfeleket úgy kiszolgálni, hogy a panaszkönyv (ne tudjátok meg mennyivel idegtépőbb, amióta feltalálták azt a fránya hangos könyvet) elő ne kerüljön. Ideális esetben pedig ki-ki elégedett, mi több, egymással is jól megférnek, hiszen ez egyfajta társadalmi elvárás is. De mivel ugye nem programozható masinákról beszélünk, hanem mindenre elszánt, hús-vér zsiványokról, igencsak figyelni kell ám, hogy például a nagy szeretet közepette Sári ne repítse plafonig Bálintot a katapult székben, vagy éppen Bálint ne tépkedje Sári haját repülés közben, ha együtt heverésznek az ágyon.

A repülés nálunk konkrétan úgy néz ki, hogy kettes sorszámú Monostori csemete a hátán fekve eszeveszettül kalimpál (szerintem csupán a felszállási engedélyre vár, hogy felemelkedjen a kanapéról, olyan turbulenciával dolgozik). Eközben szívdöglesztő dumát nyomat, nagyon tetszik neki újonnan felismert hangja. A legjobban mégis azt élvezi, ha valakivel eszmecserét folytathat, olyankor teljes erőbedobással mosolyog. Ha magára marad, agodalmaskodva tördeli a kezét és egy-egy óvatlan pillanatban betalál a szájába, pontosabban a torkába egy kis hangszálvakargatás céljából. A cumi szóba sem jöhet, úgy látszik ő is ujjszopis lesz, akár a nővérkéje. Pedig ők ketten aztán tényleg nem hasonlítanak. Sári egy igazi kislány: odavan a csillogós ékszerekért, a pörgős szoknya bármikor jöhet, pláne, ha még rózsaszín is. Bálintra viszont akár adhatnék fodros kalapot is (amit ugye nem fogok, nyugi), akkor is összetéveszthetetlenül fiús. Alig három hónaposan már járt a házi, zümmögős fodrásznál, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy kivénhedt punkzenekar frontembere. Most tüsi hajjal hódít, annyira helyes, tiszta apja! Étvágya szerencsére a régi, aminek eredményeképpen az éjszakai alvás nála 8-9 órát is kitesz egy huzamban (taps, ujjongás, pusizlgatás, naná!). Napközben viszont csak lopva szundít fél órácskákat, amúgy keze-lába, szája jár folyamatosan. Forgolódik, helyezkedik, még nézni is kimerítő, de nagyon ügyes!

Sári pedig az idősebb jogán tejhatalmúlag intézkedik: ha kedvenc testvére sír, nyaggat, hogy fussunk megvígasztalni, a napköziben rászól a töbiekre, hogy ’ne nézd, enyém!’, ha ölben tartom, diplomatikusan (vagy éppen leplezetlen őszinteséggel) felajánlja, hogy hova tehetem le, de tüstént, hogy most már aztán inkább csak rá figyeljek, akár a régi szép időkben. Azt látom, hogy kezdi teljesen természetesnek venni, hogy együtt lubickolnak a kádban, vagy ha Bálint eszik, meg kell várnia, hogy végezzen, mert ő még nem tudja tartani a cumisüveget. Ha alszik, akkor kiabálni, csörömpölni nem ér, mert az éktelen sírást von maga után. Induláskor ő már teljes harci készültségben hallatja az ’ANYAMEEEENJÜNK!’ csatakiálaást az ajtóban, amíg mi is felöltözünk, ezt ő úgy hívja, ’megvárlak titeket’. Minden esetre a mindennapos gyakorlás hatására most azt érzem, hogy olajozottabban pörögnek életünk fogaskerekei, mint nyáron, és tetszik a felismerés!

Puszil: a nebulóbanda

0 Comments