Sziasztok!

Ideje leporolni az idei egyetlen bejegyzésemről a lassan centi vastag pókhálóréteget és frissíteni életünk történéseinek megörökítését, merthogy abból aztán nincs hiány! Hogy némiképp összeszedettnek tűnjek, és ne csapongjak a mesélnivalók között, kénytelen vagyok egy főszerkesztő helyettest is alkalmazni (akinek szintén magyar hangja Monostori Dóra), ami a gyakorlatban úgy néz ki, hogy napközben bevillan valami kihagyhatatlan, hopsz, gyorsan leülök a géphez (ami az olvasatlan könyveimmel karöltve az utóbbi hónapokban nincs túl nagy igénybevételnek kitéve) és feljegyzem a gondolataimat. Persze csak egy-egy szóban. Aztán eltelik úgy jópár nap, hogy arrafelé se szagolok. Míg végül egy szokványos kótyagos estén ráveszem magam a valódi írásra. Kótyagos csupán azért, mert az esti mesét követő lámpaoltás után a cél érdekében alvást mímelek, és szinte kivétel nélkül olyan remekül sikerül, hogy nem telik el 3 perc és húzom a lóbőrt. Egyetlen kivétel van, ha felveszek valami irdatlanul kényelmetlen testhelyzetet, de tényleg. Mondjuk az meg sem kottyan, ha féltérden kukoricán egyensúlyozok, másik lábbal pedig mérlegtartásban lazítok. Hogy mire nem jó a kismama jóga, ugye? Nem is értem, hogy küzdhet valaki alvási nehézségekkel, amikor én vízszinteshez közeledve egyszerűen képtelen vagyok ébren maradni. Tény, hogy mostanában a bölcsikórból képtelenek vagyunk kilábalni, ami nem más, mint a sima nátha következményeként fennmaradt köhögés. Kisebb-nagyobb megszakításokkal két hónapja űzzük az ipart, és ugye főleg éjszaka, kánonban természetesen. Elég szép számban vannak még így ezzel a kisgyerekes családok, nem mintha ez bármennyire is vígasztalna.

No de ott tartottam, hogy kótyagos. Akkor aztán győzzem felidézni, pontosan mi is járt a fejemben akkor, amikor azt találtam feljegyezni, hogy hajbizgentyű? Khm, khm, meg is van! Bálint a nagy hajazós. Főként cumizás közben kalimpál gyöngédnek aligha nevezhetően. Allítólag fiúkra inkább jellemző, csak ezzel az az egyetlen baj, hogy nem csupán simogatja, hanem egy határozott mozdulattal az ujjai közé csavarja és édesdeden elkezdi cibálni. Olyankor természetesen mindkét kezem meglehetősen tele van (egyik kéz gyerek, másik cumisüveg), így elég nehéz lecuppantanom a kis enyveskezűt a még megmaradt pár szál hajamról. Azt úgysem éri meg, hogy kontyba kössem, de már most erősen gondolkodom, hogy visszatérek a kamaszfiús frizurámhoz. Csak aztán győzzem sminkkel és bizsukkal ellensúlyozni, nehogy a játszótéren rámfogják, hogy lógok a gimiből kisöcsi kedvéért!

Bálint pontosan ma hét hónapos. Olyan nagyfiú lett ripsz-ropsz, hogy el sem hiszem! Rengeteget fejlődött is az utóbbi hetekben: hason továbbra is úgy pörög, akár egy propeller, ha elfárad, akkor hangos méltatlankodással kísérve elkezd ejtőernyőst játszani, ami egész egyszerűen úgy néz ki, hogy még mindig hason fekve felemeli az összes végtagját és ezerrel csápol. Ha lenne alatta egy légbefúvó, akkor sem csinálhatná jobban! De tegnap óta már vertikális mozgást is végez, ami leginkább egy hernyóéhoz hasonlítható: fenekét feltolja, picit lóbálja magát négykézláb, maj a kezével kitámaszt és hopp egy pár centi előre a kívánt játék eléréséért. Második gyerek lévén ugye ott hevernek körülötte a nem kifejezetten korának megfelelő érdekességek, mint például egy marék gyöngy, vagy a miniatűr állatkák még annál is miniatűrebb tartozékai. A törhetetlen és lenyelhetetlen rágóka persze snassz. Eddig is résen kellett lennem, de most már aztán végképp nincs pardon! Ja, és mivel fiúból van, még jó, hogy nem hazudtolja meg önmagát: minden műszaki cikknek látszó tárgy vonzza. Legnagyobb veszélynek távirányatók és telefonok vannak kitéve (bekrepálás oka: nyálbafulladás). Ha észreveszem, hogy becserkészett egy lehetséges áldozatot, akkor már tudom is az elterelő hadműveletet: valami olyasmit kell neki felajánlani, aminek kereke van, ugyebár említettem volt, hogy ízig-vérig férfiemberkezdeményről beszélünk.

És ott az én igazi nőnek készülő nagylányom, aki imád kencézni! Előszeretettel kenegeti magát, már azon is rajtakaptam, hogy (szerencsére lemosható filccel) húzta ki a szemöldökét. Emellett rendszersen ’lakkozza’ a körmét: van egy színtelen körömápoló olajam, amivel úgy bánik, hogy némely műkörmös is megirigyelhetné! Névnapjára kapott egy szőrös rózsaszín retikült, ebbe csempészi a számára értékes kincseket, mint például Anya fülbevalója, vagy szájfénye. Csomószor emlegeti, hogy ’már ehhez is meg ahhoz is megnőttem’, hiába, nyakunkon a harmadik születésnapja! Eddig megúsztam a gyerekzsúrt, de ezúttal nem menekülök! Sárikám kívánsága (mondhatni mindennapos programja), hogy összeírja a vendéglistát és fűnek-fának (pl. napközis társa nagypapájának ) beígéri, hogy meghívja a bulijára. Jól nézünk ki! Azért ehhez nekem is van egy-két szavam, úgyhogy ésszerű keretek között cenzúrázom a létszámot. De itt még nincs vége az ehhez kapcsolódó megpróbáltatásaimnak, ugyanis ajándékötlete is van, valamint a szülinapi tortájáról is határozott elképzeléssel bír, nemes egyszerűséggel: ’az epreset választom csokival és tejszínhabbal!’ Ti tudtok ilyen receptet? Mert ha igen, ne röstelkedjetek! Külön szívembe zárom az önkéntes cukrászmunkát vállalókat, mivelhogy ilyen téren végképp nem jeleskedem…

Csakúgy, mint a kétéves kor, a hároméves is egy nagy mérföldkő. Tavaszi születésű lévén még nem lesz ugyan óvodás, de képzeljétek, a napközibe már úgy járunk, hogy az előtérben elköszönünk és ő bemegy játszani. Mi Bálinttal kint sétálunk addig az udvaron, vagy játszunk a kanapén. El még nem enged minket, olykor kijön egy ölelésre, vagy elújságolni, hogy valamelyik rosszcsont kiborította a pötyiket. A gondozó nénik mondják, hogy tündérien viselkedik, értelmesen kommunikál, nyugodtan játszik, mindenkivel rém toleráns, csak akkor fogja menekülőre, ha valami negatív élmény éri, pl. elveszik tőle a játékot. Mert olyan nemigen fordul elő, hogy ő elvenné bárkiét is, sokkal inkább diplomatikusan közelít, megbeszélné a konfliktust. Ragyogó túsztárgyaló lenne belőle, mert rögtön cserét ajánl. Mindenesetre nagyon bátor dolog, hogy ily’ módon lazított a köldökzsinóron, hiszen még most is gyakran kéri, hogy ’Anya, vigyázz rám!’. Ez olyankor jut eszébe, ha már percekben mérhető, hogy egyedül játszik a szobájában, vagy éppen a mesében valami jesztő jelenet következik, mint pl. a gonosz tündér Csipkerózsikában. Ha viszont könyvben olvassuk, akkor nincs veszély. Csak úgy roskadozik a polcunk a sok könyvtől, mindegyiket tudja, hogy miről szól, ő maga választja, hogy melyiket mondjam el neki. Ja, és egyszerre kizárt, hogy eggyel megelégedjen! Bálint is örökölte az olvasás szeretetét, hosszan nézegetünk képes lapozókat, és az amúgy nem annyira érdekfeszítő bébijátékok közül a gumikönyvek mégis előkelő helyet foglalnak el a szívében. De az ő szíve csücske egyértelműen a testvére! Olyan szerelemmel tekint Sárira, hogy még a könnyem is kicsordul, ha látom! Ott kezdődik, hogy a nővére bármit tesz, legyen az táncolás, nyávogás, vagy éppen kopácsolás, Bálint áhitattal csüng rajta, vagy önfeledten kacarászik. A nap fénypontja, amikor együtt fürdenek. Sári finoman locsolgatja, erre Bálint hatalmas sikongatások közepette eszeveszett módon evickél, óriási hullámolat csapva. Minekutána még nem tud önállóan ülni, fogni kell, de minimum esőkabátban, vagy törölköző alá bújva, mert egy méteres körzetben száraz felület tuti nem marad körülötte! Sárikám becsületére legyen mondva, nem veszi zokon, hogy neki is kijut a fröcskölésből. Sokmindenben elnéző Bálinttal, abban viszont, hogy melyikük milyen játékkal játsszon, még ő a döntéshozó. Tartok tőle, hogy lesz ez még így se! Addigra azt hiszem, el is felejti, hogy volt olyan, amikor még nem kellett osztozkodni. Egyébként volt egy időszak, amikor alig foglalkoztatta, hogy Bálint is a képbe került és egész nap együtt vagyunk. Viszont akkor is tudtam, hogy fontos neki, hiszen bárhonnan indultunk haza, mindig rámszólt, hogy el ne felejtsem Bálintot is hozni. Aztán ahogy a félével nagyfiammal elkezdtük a kanállal evést, Sári kapva kapott az alkalmon, hogy ő is ő is! Nem mondom, picit leizzadtam az amúgy is nehéz művelet közepette, mivel Bálint magállás nélkül ringatja magát a székében és mindehhez óriási elánnal hadonászik. De ő, aki annyira gondosan eteti a játékállatait, nem hagyhatja ki, hogy pár falatot bele ne lapátoljon az öccse fülig érő szájába. Imádnivalóak! Az mellékes, hogy le kéne fóliázni a konyhát ilyenkor, ha azt szeretnénk, hogy a fal épségben maradjon, de akkor mire való a nedves szivacs és Anya kötélvastagságúra fejlesztett idegzete?

Most látom, hogy annyi mesélnivaló gyülemlett fel a begyemben, hogy csak úgy porzott másfél órán keresztül az ujjaim alatt a billenytűzet. Akár ketté is bonthattam volna a mondandómat, de mivel nem egy havi magazinban jelenünk meg maximált karakterszámmal, úgy döntöttem, nem várok.

Szeretettel: Sári, Bálint és Dóri

0 Comments