Sziasztok!


Hónapforduló alkalmával ragadok ismét pennát, ugyanis újfent szétfeszít a sok mondanivaló, csak győzzem szuflával! In medias res ugrottunk a szuflához, amiből leleményességünket tekintve sosem elég. A történet ott kezdődött, hogy úgy egy éve hegyre költöztünk. Namármost: miként lehet itt levezetni a fölös (már akinek) energiákat? Kellő képp meredek, tehát a hegymenet nem buli. Akkor hát marad a völgy irányába száguldás. A lábbal hajtható motorunk reneszánszát éli, hiszen csak úgy lobogok Sári után, miközben ő lábait a magasba emelve hasít a lejtőn. Végállomásnál úgy héz ki, mint egy vérbeli vidám motoros, akinek tele a foga muslincákkal. Mi tagadás, kifejezetten élvezi a ’downhillezést’, és így a huszadik kör tájékán én is kezdem megszokni, hogy a szívem a torkomban dobog (és nem csupán a tempó miatt). Aki el tud tekinteni a nem kifejezetten csendes hangeffektusoktól, amivel a kétkerekű csoda halad, annak egyértelműen mosolyt csal az arcára a látvány, amint kepesztünk lefelé: elöl a sebességzöld ördög és - farsang lévén katicának öltözött- lovasa, alias Sári, szorosan rátapadva én, talpig futócsizmában. Hangyányit (cirka 50 méterrel) lemaradva egy speedbabakocsinak korántsem nevezhető négykerekű, benne egy örömében hadonászó, gurgulázó rénszarvas - még mindig a farsangnál tartunk, ugye- és végül, de nem utolsó sorban Apa, aki nem abba fárad bele, hogy tolja Bálintot, sokkal inkább vádliból fékez és gondolatátvitellel próbál bennünket szugerálni, valahogy így - 'Lassan. Óvatosan. Lassan. Óvatosan. Lassan. Óvatosan'. Jó móka ez, főleg úgy, hogy a visszaút főként buszon való blicceléssel, ellenkező esetben a felnőtt korúak cipekedésével telik, mert hát a motorosok olykor átmennek lustába. Kedvünket ez akkor sem szegi, olyannyira, hogy már újabb útvonalakat is kipróbáltunk, többek között azt is volt szerencsénk megtapasztalni, hogy a fogaskerekű útvonalán helyenként nincs járda. Történetünknek az a része volt csak igazán izgalmas!

De nem csupán rejtjelezve szándékoztam mesélni a farsangról, hiszen nagy esemény volt ez! Óvodáskorúaknak szánt foglalkozáson hirdették, naná, hogy mi is tiszteletünket tesszük, gondoltam. Sári némi fejtörés után kijelentette, hogy ő katicabogárnak öltözik, nem volt kec-mec. Ha igazán lelkiismeretes anyukája lenne, akkor éjt nappallá téve fabrikálta volna a jelmezét, ám a kreatívkodó énem valahol mélyen szunnyadozik mostanában, nem vette a fáradságot. Így hát mit volt mit tenni, a könnyebb utat választottam: riadóztattam a Mamát, hogy varázsoljon tűzpiros hétpettyes kitinpáncélimitációt, csápokkal, úgy, ahogy azt kell. A mű tökéletesre sikeredett, Sárikám csilliószor megtartotta itthon a főpróbát, alig vártuk a nagy napot. De hát Bálint sem maradhatott ki a buliból (nem, mintha szólt volna, hogy megsértődne, ha nem csinálnék belőle bohócot), úgyhogy villámgyorsan belehajtogattam egy barna bundás rugdalózóba. Ennivalóan édes volt, csak éppen fénysebességel kellett fotóznom, hogy az utókornak is megőrizzek valamit a látványból, mert igencsak melege volt az én kis szarvasomnak, talán csak azért, mert nem Lappföldön került sor a mulatságra. De Sárám esetében is rövid életű volt a díszbemutató, és az igazat megvallva az összes gyerek alig várta, hogy fesztelenül rohangálhasson, sutba dobva az űrhajós oxigénpalackot meg a tündérvarázspálcát. Mi pedig ittuk a látvány minden pillanatát, micsoda jó kis zsivaly volt!

Rengetegszer rácsodálkozom, hogy milyen különböző tud lenni két csöppség, akiknek ugyanaz az anyukája és az apukája, ergo testvérek, és mégis tűz és víz. Sáriról már volt bőven alkalmam mesélni, úgyhogy tudjátok, ő nem jó étvágyáról híres. Bálintnak viszont gyengéje a bendője, igencsak a táplálékfelvétel köré csoportosul a napja. Igen ám, de beköszöntött az a korszak, amikoris a verbális kommunikációja egyszerű, ám jópofa köpködésbe torkollik. Mosolyom nem egészen őszinte, amikor brokkolifőzelék teríti be az amúgy nem kisméretű előke környékét, kvázi az egész gyereket. Pedig szereti, az nem vitás! Csak ezt úgy mondja el, hogy burrogtat a nyelvével. Most mondjam azt, hogy nem kap többet, ha még egyszer köpköd? Hogyan is tehetném, amikor úgy örülkök, hogy eszik?!? Két lehetőség marad: vagy mindig tejpépet fog enni, vagy az értendjéhez öltözik. Brokkolis napokon zöld, paradicsomos napokon piros, répás napokon naracssárga, és így tovább. Sárikám továbbra is szorgos fényevő, viszont jó sokat alszik még mindig napközben is. Igen ám, de ott van a jól evő testvére, aki viszont nem ér rá olyan csekélységekre, mint a pihenés. Alig lehet legyűrni, hogy aludjon már, és ha végre sikerül, akkor sem számíthat az ember háromnegyed óránál hosszabb szunyára. Ja, és az is meglehetősen ritka véletlen, hogy egyszerre aludjanak. Viszont éjszakára Bálintom átvedlik mormotává és nyekkenésmentesen átalszik tizenegy órákat is. Úgyhogy két kéz összetesz, panaszra igazán semmi ok! Tartsa meg jó szokását! Másik jó szokása még az, hogy mindig mosolyog. Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire vidám, virgonc, vicces kis vigéc ő! Jókedvért bátran lehet nálunk sorbanállni!

Azt gondoltam, két évesen már hibátlanul beszél az én ügyes, okos Nagylányom. És ez akkor úgy is volt. Összetett mondatokban, választékosan. Olykor idegenek számára picit nehezen érthetően, de idővel az is tisztul. Viszont most, hogy perceken belül betölti a hármat, apró kis hiba csúszott a gépezetbe, ugyanis következetesen hibásan ragoz. Fogalmam sincs honnan veszi, elegánsan leegyszerüsít egyes szavakat. Rendszersen játsszuk az állatkákkal azt, hogy megyünk epret szedni. Epret. De Sárikám szájából nem az hangzik el, hogy ’hol az eper?’, hanem ’hol az epr?’. És úgyanígy ’rajtad is van izm?’ (=izom), vagy ’madárka, gyere itt a fészk!’ (=fészek). Először kimonja jól, de amint megváltozik a szövegkörnyezet, és az alanyból tárgy lesz, utána úgy is marad. Nekem meg a szinkronlektoráló szerepe. Remélem, hamar belerázódik újra a helyes kifejezésmód használatába, ha mégsem, kénytelen leszek nyelvtani refrompetíciót fogalmazni. Elvégre az sms-ben is a mert helyett simán elfér a mrt…

Csóközön: Bálint, Sári és Dóri

0 Comments