2008. augusztus 4. Szemdörzsi és ujjszopi


Kedveseim!

Sára akkorát nőtt az elmúlt héten, és a szemünk láttára annyit fejlődött, hogy csak ültünk (persze, amikor hagyta) és lestünk, mint Zizi a moziban laughing. Örülök a jó időnek, mert így még egyszer-kétszer hordhatjuk az ekkorra időzített napozókat, mielőtt kinőné, ugyanis a 62-es méret már igencsak passzentos Sárinak. Nem panaszkodhatom, újra olyan jól eszik, hogy gyorsított felvétellel simán lehetne látni, ahogy növekszik. Miután betöltötte a 4 hónapot, új bébitejet kapott és ezt tényleg szereti, főleg, hogy Apa vett neki aranyárban mért, ciciutánzatú cumisüveget. Biztos vagyok benne, hogy ebben a tápszerben körömnövesztő adalék is van, ugyanis versenyt nyeszetelek a kis Drágaságom körmeivel. Mire nagy nehezen lekommandóztam mind a 10 ujjáról, kezdhetem is elölről, különben jönnek a harci sérülések wink.

Sárikám már sejti, hogy köze van ahhoz a két hadonászó kis kézhez az arca közelében, egyszer már szemeztek is (tudjátok, az a tipikus bandzsítós rácsodálkozás), továbbá amikor álmos, olyan édesen dörzsölgeti a szemeit, hogy összevissza puszilgatom. Amennyire elutasította a cumit, annyira előszeretettel vígasztalja magát a két mutatóujjával egyszerre. És ha netán viszket a gégéje, simán megvakargatja (ha nagyon viszket, nem röstell négy ujjal lenyúlni a torkán). Na, akkor jön az öklendezés, majd mintha mi sem történt volna, az egész műveletet kezdi elölről. Szóval még nem teljesen ura a helyzetnek, de jó úton halad! smile

Annyi energiája van, mint az Apjával nekünk kettőnknek együttvéve. Olyan, akár egy táncoslábú tornászlány: folyamatosan mozog, csápol, jár a lába, mint a motolla. Látszik rajta, ha tehetné már az Óperenciás tengeren túl szaladgálna. Nem hosszan viseli el, ha egy helyben van, és ez a babakocsira, az autóra és az ölben tartózkodásra egyaránt vonatkozik. Menni kell, nincs pardon! Kaptunk egy, a kiságyra szerelhető forgó-zenélő csodát, ami először csak úgy működött, ha ott álltam és tekergettem, mostanra már szerencsére önállósította magát, Sárikám így akár negyed órát (!!!) is eltölt ébren méltatlankodás nélkül az ágyában. Hurrá! Egyébkét látom rajta, hogy ez egyre jobb lesz, mert lekötik az interaktív játékok, egy pörgettyűs kis figura például mindig mosolyt csal arra a gyönyörű pufi kis arcára. Olyankor vidáman sikongat is, azt úgy élvezem!

Újabban nagyon szorgos kislány. Együtt végezzük a házi elfoglaltságok hangos és látványos részét, mint a porszívózás (a régi szerelme), színes ruhák teregetése, bébiétel készítés, virágzuhany, és szelektív hulladék válogatás. Mindenhova jön velem a katapult székében, onnan szemléli a világot, miközben vígan rugdalózik, ennek köszönhetően pedig hintáztatja magát (mondtam én, hogy ez egy roppant jó találmány). A többi feladat pedig marad nekem szépen lábujjhegyen, amikor Sári alszik...

Ezalkalommal annyi jó fotót készítettünk, hogy alig győztem kiválogatni a legjobbakat, elküldöm az összes kedvencemet!

Ölelés: Sári és Dóri

UI. Ja, és nem elhanyagolandó hír, hogy bővítettem a hangutánzós repertoáromat: azóta rájöttem, hogy tudok gyalogkakukkul, órául, vonatul, propellerül, dugóhúzóul, buborékul és csibéül is! Örömmel fogadom a további nevettető ötleteket
Posted on 08 Dec 2008 by Dóra

<< Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 Next >>

Content Management Powered by CuteNews