2008. szeptember 30. A ráadás: Nyúl viszi a vadászpuskát

Kedveskék!

Sárikám olyan huncut kis teremtés, hazai pályán szinte minden vendégnek előszeretettel mosolyog, azonban ha látogatóba megyünk, ott nyugtalanabb, nem találja a helyét, csak az ölemben hajlandó megmaradni. Ezt mostanában kezdte el, az okosok pedig azt állítják, mindenki átesik ilyesmin, része az ún. szeparációs szorongásnak, nem kell pánikolni, nem feltétlen jelenti azt, hogy egyenes úton haladunk az antiszocialitás felé (huhhh!). Rendben, nem is forszírozzuk a túl gyakori vándorlást, inkább csak sétálni megyünk a környékre és heti egyszer jógára. Múlt héten viszont kimaradt, mert Sára átesett élete első takonypócos betegségén, amit alaposan megszenvedtünk. Mivel többnyire hason alszik, így könnyebben bedugult az orra és arra ébredt, hogy alig kap levegőt. Sírás, orrszívás, orrcseppentés, ordítás, ujjszopi, szundi. Ez volt az éjszakai forgatókönyv, a nappalok szerencsére sokkal jobban teltek. Akkor, mintha mi sem történt volna, viháncolt, játszadozott, egyedül az alvás nem volt zavartalan. Pár nap alatt kikúráltuk ugyan, de felettébb tudnám díjazni, ha jó darabig ez lenne az utolsó ilyen.

Már korábban is meséltem, hogy a mi kis házi Zsarnokunk meglehetősen tisztában van azzal, hogy mit szeret és mit nem, továbbá azt is nagyon jól tudja, hogyan lehet elérni, hogy az ő akarata szerint történjenek a dolgok. Például így vagyunk az evéssel. Szerény eredménnyel bíró próbálkozásaim már hónapok óta vannak az új ízekkel való ismerkedésben, de legtöbbször egy kis köpködésen, esetleg ökledezésen túl aligha jutottam. Kb. egy kivételt tudok említeni, ez az őszibarack, amit néha fintorgás és kiabálás nélkül meg tudok etetni vele. Az még távol van, hogy jól is lakjon tőle, de kitartó vagyok. Igazából már minden ekkora korban adható étellel előrukkoltam, tejbe kevertem, vízzel higítottam, teljesen mindegy, babagrimasz és kitolt nyelv volt a válasz. Kíváncsi leszek, mikor jön el annak az ideje, hogy tátott szájjal várja a következő falatot, ugyanis látni rajta, hogy jó étvágya van, csak elképzelhető, hogy még nem készült fel a változatos étrendre. Igen ám, de ahogy betöltötte a fél évét, meg is kapta élete első (tej- és tojásmentes, ennek ellenére finom) babakekszét. Először megvakargatta, aztán (ahogy minden mást is) megkóstolta, és érezte, hogy ez nem sima gumi, vagy műanyag játék, igazi íze van! Tetszett neki, mert utána nyammogott rajta egy ideig, pár darab leolvadt róla, azokat lenyelte. Aztán pillanatok alatt a talpától a homlokáig olyan maszatos lett, hogy egyből tudtam, mi vár rám ezután, ha valóban elkezdünk enni! A másik ilyen fontos momentum az alvás. Szó se róla, tényleg jól alszik az én Gyönyörűm, főleg éjszaka, azt leszámítva, hogy elég érzékeny a zajokra. Ezt is ügyesen kezeljük, nem dorbézolunk, amikor ő az igazak álmát alussza, csak éppen vannak olyan napok, amikor a szokott időben küzdeni kell vele azért, hogy végre lehunyja a szemét. Lehet, hogy véletlenül koffein került a tápszerbe előállításkor, nem tudom. Olyankor órákat is töltünk azzal, hogy én próbálom meggyőzni arról, hogy valóban álmos, ő meg engem próbál meggyőzni az ellenkezőjéről. Nincs közös nevező. Az idő nekem dolgozik, mert végül tényleg kifárad, de pl. esélyem sincs arra, hogy úgy aludjon el, hogy picit panaszkodik, én simogatom a hátát és kész. Nem. Úgy a legjobb, ha éppen éhes is és álmos is egyszerre, akkor nyugodtan becupákolja az adagját és a végére már alszik is. Ezt legtöbbször furfangos logisztikával el is tudom érni, úgyhogy nem kell félni, Sárinyúl helyett a vadászpuska mégiscsak nálunk van smile.

Sára teszteli a tulajdon magas 'C'-jét és a mi fülünk tűrőképességét. Szinte megállás nélkül sikítozik, visong, de azt irigylésre méltó erőbedobással. Az intenzitás és a lágyság aszerint változik, hogy éppen türelmetlenséget, vagy örömet fejez ki vele, a hangszín viszont állandó. Legtöbbször élvezetből visibál, ilyenkor az összes végtagjával rásegít, úgy fest, akár a cséphadaró. Leírhatatlanul édes, ahogy szájcsücsörítve kommunikál, láthatóan neki is tetszik, mi pedig naphosszat szórakozunk rajta. Aztán persze akkor is előveszi ezt a tudományát, amikor valami ellen tiltakozik (pl. öltözködés sétához), teljes testében megfeszül, kivörösödik, ez utóbbi esetben pedig az én kezem jár, hogy minél hamarabb elkészüljünk és végre kint legyünk a levegőn. Akkorra már elfelejtkezik a mérgéről, nézi a bicikliző gyerekeket és a rohangászó kutyusokat.

Csóközön: Sáranyuszi és Vadászanya

Ui. Tudom, előző levelemben azt ígértem, hogy az lesz az utolsó ilyen jellegű híradásunk. Azonban írásvágyam nem ismer határokat, a tervem pedig - miszerint egy virtuális családi naplóvá alakítjuk át a heti levelezést -, várhatóan október végére valósulhat meg. Természetesen írni addig is fogok, és ezek az elbeszélések képekkel együtt mind egy szálig fönt lesznek azon a bizonyos webes felületen - ti-ti-ti-tiiiiiiii, ez a meglepetésünk smile! A következő három heti adagot pedig csak azoknak küldöm majd el, akik félő, hogy elvonási tüneteket produkálnak ellenkező esetben, és már valamilyen formában hangot is adtak ennek, ill. erre a levélre válaszként teszik. Akihez nem jut el, és mégis kíváncsi ránk, visszamenőleg elolvashatja majd őket!
Posted on 08 Dec 2008 by Dóra

<< Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 Next >>

Content Management Powered by CuteNews