Szervusztok Drágaságok!

Teljes gőzzel nekiláttunk a a lakás ’nagylányosításának’. Első lépésként lejjebb engedtük a kiságyat, nehogy Sára az önfeledt forgolódás közben egy óvatlan manőverben kipenderüljön belőle. Olyan édes, ébredéskor nem kiabál azonnal, hogy vegyem ki, hanem ha úgy tetszik tótágast áll, eljátszik Pötyi nyuszijával és sorra megvakargatja a fejvédőjét tarkító macikat. Arra szoktam bemenni a szobájába, hogy kedvesen magyaráz nekik és fülig érő szájjal kukucskál kifelé. Amióta önállóan forog, már feküdni is szeret, sőt, reggelente együtt szoktunk lustálkodni. Az addig rendben van, hogy korán indul a nap, de szerencsére nem kell nekem sem kótyagosan kipattanni, még fél órát elhentergünk együtt, nevetgélünk, beszélgetünk, rongyizunk.

Hogy Nagylányunk kedvében járjunk, - és nem utolsó sorban kielégítsük a hihetelen mozgásigényét - bővítettük az itthoni játszóteret: felszereltük a hintát és az bébiugrálót. Felnőtteknek a lakásunk tényleg egy akadálypálya, Sárikának viszont egy igazi vidámpark. Mivel elég hamar ráun egy-egy tevékenységre, szépen váltogatjuk a szórakozási lehetőségeket, így mindig ott az elégedett mosoly azon a puszilnivaló huncut kis pofiján. Továbbra is két órás ciklusokra van kalibrálva, ami azt jelenti hogy napközben ennyi időintervallumokat tölt ébren. Szépen elosztva kialussza a 4 óráját, plussz az éjszakai szundi, ami kb. 11 óra. Irigylésreméltó, ugye? Én is cserélnék vele sokszor . Szóval ezeket az éber két órákat kell lehetőleg minél tartalmasabban és élvezetesebben elütnünk (és én persze folyton beszerzek valami érdekes újdonságot, jelenleg ebben élem ki a kreativitásomat). Egyre többet szoktunk olvasni, már egész szépen megszaporodtak a keményfedelű lapozóink, Sári úgy figyel és csücsörít, mintha ő is mondani szeretné a mesét. Ha pedig ficánkolni támad kedve, hintázunk, ugrálunk, pörgünk, vagy éppen katapultálunk. És akkor még a sétáról nem is esett szó. Nekem, aki a legjobbat szeretném a kis Angyalkámnak természetes, hogy amennyit bírjuk, a friss levegőn töltünk. És a friss levegő tényleg legyen friss. Az ám, de ahol friss a levegő, ott nem járnak autók, pedig Sári azokat szereti nézegetni. Amint ingerszegényebb környékre tévedünk, indul a fészkelődés, méltatlankodás, addig, addig, hogy ölben egyensúlyozva folytatjuk az utat hazafelé. Nagy a dilemmám, hogy inkább a parkban sétáljunk 10 percet, vagy az út mellett egy órát?

A minap döbbentem csak rá, hogy a fene nagy világmegismerő tanulás közepette elképesztő hiányosságaink vannak, ugyanis még nem tanítottam Sárinak, hogy kell tapsolni, vagy 'pá-pá'-t integetni. Ez utóbbit pedig a környékbeli kedves öreg nénik előszeretettel kérik számon egy ekkora babától. Majd rákapcsolunk a hiánypótlásra. A nénik másik velejárója, hogy szinte is nem telik el úgy séta, hogy meg ne kérzdeznék: '- Kislány, vagy kisfiú?' Az addig rendben van, hogy valahogy el kell kezdeni a beszélgetést, de amikor ott állunk talpig rózsaszínben... (ennek két oka is van: egyik, hogy ezen a téren eléggé régimódi vagyok. Ha már lányom van, úgy is öltöztetem, ha pedig lesz egy fiam is, ő is a nemének megfelelő divatot követi majd. A másik ok, hogy a ruhagyártók a két fő szín, világoskék és rózsaszín kivételével csak elvétve készítenek semlegesnek mondható darabokat, persze azokra le szoktam csapni, de így is láthatjátok a fotókon, hogy a rózsaszín gyakori eleme Sári ruhatárának).

Csóközön: Sára és Dóra

UI. Képzeljétek, Sárikánk elkezdett tolatni. Úgy indít, hogy leügyeskedik a játszószőnyegről és nagy erőkkel tolja magát hátrafelé a karjaival, miközben a hasával fényesre törli a parkettát a lakásban. Ja, és nagyon alapos: még a kanapé alatt és a dohányzóasztal mögött is takarított már!

0 Comments