2008. december 10. Egér hozta Mikulás

Drágaságok!


Egészen különleges dolgokat hozott az életünkbe idén a Mikulás! Amellett, hogy Sárikánknak ez volt az első találkozása a nagyszakállú, piros ruhás bácsival, ez az esemény nem csupán emiatt lesz emlékezetes számunkra. Képzeljétek, ezek a huncutok összebeszéltek lappföldi a kisegérrel, ugyanis december 6-án minden előre bejelentett nyűgösködés nélkül kibújt Sári első foga. Bizonyára a fényképeken már sokszor láttátok, hogy van egy csinosnak csak kis jóindulattal mondható gyöngysor a nyakában. Nem esztétikai tulajdonságai miatt szereztem be, sokkal inkább a fognövesztés megkönnyítésére. Ez egy borostyánkő gyógynyaklánc, ami a népi hiedelem és számos gyakorló anya szerint fájdalomcsillapító hatással bír. És tényleg azt vettem észre, hogy nincsenek nyűgös nappalok és átbömbölt éjszakák, pedig azok a fogak szemmel láthatóan helyezkednek és kifelé tartanak tongue.

A fogzással egyidőben az én Kislányom nyelve is megeredt, rázendített a szótagbeszédre, azóta nem is hagyja abba. Annyira édes, folyton azt magyarázza, hogy ’námmávábábábábámmm’, és ő maga is láthatóan élvezi. Épp a minap kérték számon rajtunk ezt a tudományt és akkor még szerényen mondtam, hogy mi még nem szoktunk ilyet, aztán egy csapásra beindult a szövegáradat. Sára kommentál, méltat, beledumál könyörtelenül laughing. De térjünk vissza a Mikulásra. Félretéve minden misztikus mesét, hogy ’itt járt, csak pont lekésted, nézd mit kaptál!’ mi teljes valójában összefutottunk vele, még csilingelt is! Úgy esett, hogy meghívást kaptunk egy szülinapi zsúrra, ahol egyik apuka spontán, észrevétlenül eltűnt, Mikulás pedig ezzel egyidőben beugrott a kéményen. Volt nagy csodálkozás és sok kipirult arcocska! A gyerekek többnyire Anyukák kezét szorongatva, esetleg ölében közelítettek, Sára is tágra nyílt szemekkel bámult, de úgy láttam, hogy számára ő egy kicsit feltűnőbben öltözött HOHOHO-s bácsi volt csupán. Szép ajándékot kapott tőle recsegős zacskóban, tehát csakis jófej lehet wink.

Reszkessetek cetlik! Sára megtalál, és megcsócsál! Most az összes játékon, abroszon, fürdőlpedőn található fehér kis ficegő a menő. Sári egyből kiszúrja, ügyes kis ujjaival vizsgálgatja egy darabig, aztán tocsogósra nyalogatja őket. Lehet az bármilyen érdekes játék, ha cetli van rajta, máris izgalmasabb. Jól jött ez az érdeklődés, amikor az Ikeába látogattunk. Korábban a közelében dolgoztam, és szinte nem is telt el úgy hét, hogy ne ugrottam volna be valami nélkülözhetetlen hülyeségért. Lassan 10 hónapja viszont arra felé sem néztem, úgyhogy már éppen ideje volt. Arról korábban meséltem, hogy Sárámnak nem a vásárlás a kedvenc időtöltése, ezért fel voltunk rá készülve, hogy szélsebesen végigrobogunk az áruházon, amit menet közben sikerül lesöpörni a polcokról, azt megvesszük, de nem lassítunk, és így legalább mindenki elégedett. Igen ám, de a Gyönyörűségünk már olyan nagylány lett, hogy simán elüldögél a bevásárlókocsi lenyitható ülőkéjén. És körbepakolva jókora cetlikkel ellátott párnákkal az már a szórakozás netovábbja. Így karikáztunk mi boldogan a nyelvtörő nevű termékek között, ráadásul jó sok pénzt el is költöttünk wassat.

Sára most már kb. két hete egész ügyesen ül egyedül, az önálló felülés eddig összesen négyszer sikerült, de folyton ezen mesterkedik, időnként spárgázik is, olyan ügyes! És arra is rájött, hogyan tud zajt csapni. Csörgőket, műanyag tárgyakat vagdos előszeretettel a földhöz, nagyokat pislog ijedtében, de ez nem tántorítja el attól, hogy meg ne ismételje a műveletet. Örülhetnek az alsó lakók, pedig még az ugrálás odébb van!

Sokszor puszil: Sári és Dóri

Ui. Nekünk, felnőtteknek ezt a honlapot hozta a Mikulás, reméljük Ti is sok örömeteket lelitek majd benne smile!
Posted on 10 Dec 2008 by Dóra

<< Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 Next >>

Content Management Powered by CuteNews