Exkluzív interjú a Sárikalandozás népszerű írójával, Monostori Dórával


Egyéves lett a kisebbik gyermeked. Hogyan ünnepeltetek?
Úgy tűnik a szülinapok nálunk valóságos ünnepléshadjáratként vonulnak majd be a házi történelemkönyvbe, hiszen Sári esetében és ezalkalommal is három csapattal, három tortával ültük meg Bálint születésének első évfordulóját. Mi tehetünk, amikor ilyen nagy és összetartó szűk családunk van? És nem melesleg az ünnepeltnek volt ideje megtanulni, hogyan kell a gyertyát elfújni.


Mesélj, milyen ő?
Egy imádnivaló igazi kis kópé! Már négy hónapos korában feltűnt, hogy kimagaslóan értelmes, úgyhogy eldicsekedhetek vele, hogy egyévesen több egyszerű szót is mond. Ilyenek az APA (óriási a szerelem), HOPPÁ, HAMM (aki szereti a hasát, ugye…), és BÁMMMM! A telefont fontoskodva a füle mögé emeli és ’HÁDE!’ felkiáltások közepette szervezi a dolgokat. Észrevettem, hogy a ’gyere’ szót is próbálja utánozni, ugyan csak nekem sikerült dekódolnom, hogy a ’didl-didl’ ezt jelenti. Ízig vérig férfi. Olyan, aki nem sír az oltásnál. Emellett fenemód akaratos, hiába próbálok elmagyarázni neki olyan egyszerű dolgokat, hogy ülj le, hogy felvehessük a cipődet, különben nem tudunk menni. Ha ő menni akar, akkor mélységesen megsértődik, ha ellenkezése dacára leültetem. Könyörtelenül rázendít a 'fejemetaföldbeverem' hisztirohamra egészen addig, amíg menetkészen újra állhat. Akkor snitt. Könnyek elpárolognak. De nem csak ebben mutatkozik meg a kópéság, figyelni szoktam amint tárgyakhoz közelít, csillog a szemében a ’szétszedlek, összetörlek, megszerellek, ha addig élek is’, ami felettébb nyugtalanító tud lenni, ha a becserkészett objektum történetesen Sári egy nagy becsben tartott játéka. Ha időben észbe kapunk, akkor megy a menekülés, de ennek is már lassan vége, hiszen az önálló járás küszöbén lavírozik már közel egy hónapja.


Esik-kel, vagy kapaszkodva közlekedik?
Ennél ő sokkal jobbat eszelt ki: megkörnyékez egy nálánál biztosabb alapokon álló felnőttet, kisajátítja a két (újabban már csak egy) ujját és uccu neki! Négykézláb már rohanni is képes, de amint ráérzett a kétlábú helyváltoztatás varázsára, azóta az előbbi mozgásforma snassz lett. Folyton bátorítom, hogy előbb tanuljon meg önállóan menni, és ráér akkor futni, de ebben is hajthatatlan. Kénytelen vagyok cáfolni azt az állítást, miszerint a második gyereknél a szülők már dörzsöltebbek, mert nem. Pontosan úgy vezetem őt is, ahogy annakidején Sárit. Összenőve grasszáltunk egészen addig, amíg megtalálta saját egyensúlyát, ripsz-ropsz négy hónap alatt túl is voltunk ezen a projekten. A mostani még csak egy hónapja tart, de merem remélni, hogy ezesetben már csak hetekben márhető a folytatás.


Nem mondhatom, hogy nehéz dolguk van veled!
Rátappintottál! Mindig levesznek a lábamról, az ujjaik körül csavarogva töltöm boldog napjaimat. Sári egy finomlelkű, légies teremtés, Bálint pedig egy gyömöszölnivaló, vasgyúró. Hát lehet őket nem szeretni? A kisfiam már puszit és pacsit osztogat naphosszat, a nagylányom pedig ötéveseket leköröző tehetséggel rajzol. Odáig fejlődött a tudatos ábrázolásban, hogy felismerhető pálcikaembert, szabályos házikót és a mindig visszatérő kedvencet, százlábú pókot rajzol. Eddig töretlen volt a pókok iránti nyitott érdeklődés, néha elkapta őket, vagy csak hajkurászta, mostanság viszont mintha picit tartana tőlük, nem tudom, ez a korral járhat? Mindenesetre sokszor rajzol pókot, kicsit, nagyot, kedveset, haragosat, pöttyöset és szivárványosat. Még ha valaki irtózik is a póktól, Sárié egész biztosan szertefoszlatná a fóbiát! Rém büszke vagyok rá, még akkor is, ha mostanában sokszor érzi úgy, hogy a papír bekorlátozza, úgyhogy ha elkapja az alkotókedv, gátlástalanul pingál falra, függönyre, parkettára, magára, én pedig kénytelen vagyok szankciókat bevezetni, hogy ezt hanyagolja: eldugom a bűnös eszközöket pár órára, a művésznő pedig fűt-fát ígér és szajkózza, hogy ő bizony semmi rosszat nem tett, hiszen olyan szép az úgy!


Múltkori bejegyzésedben olvastam, hogy Sári egyre nagylányosabb, még az alvásban is. Hogy ment az első pelus nélküli éjszaka?
Sári egy hamisítatlan kis nő. Még álmában is a kifogástalan megjelenésre törekszik, nemes egyszerűséggel szoknyát húz a pizsamára. Azt hiszem, ez mindent elmond a stílusáról. Nadrágot csak fogcsikorgatva és fizikai kényszer hatására hajlandó viselni. De a kérdésre visszatérve, valóban pelenka, és ami annál is fontosabb, gikszer nélkül aludt! És azóta számtalanszor ismételte, de érdekes módon kizárólag akkor, amikor ő dönti el, hogy kér-e pelenkát éjszakára, vagy nem. Ha erőltetnénk (eddig kettő balesetet tartok számon), megszívjuk. Tehát jobbnak látjuk nem erőltetni. Ezt sem.


És még mit?
Például az éjjeli vándorlásról való leszoktatást. Ugyanis pár hónapja hajnalban felbukkan az ágyunknál, szép csendben elhelyezkedik az ágy szélén (nem középen), és reggelig meg sem moccan. Fel sem ébredek, tehát ha akarnám sem tudnám nyomban visszatessékelni a saját fekhelyére. Csak akkor szoktam észrevenni, hogy velünk alszik, amikor Bálint biológiai órája jelzi, hogy szélsebesen töltsük meg korgó gyomrát, különben senki sem szundikálhat tovább.


Mondd, hogy fér meg egymással két ennyire különböző személyiségű kisember egy fedél alatt?
Rapszodikusan változó az ő kapcsolatuk. Legelején az óvó gondoskodás jellemezte Sári részéről, később a feltétlen szerelem, ahogy Bálint a nővérére tekintett, majd jött az agresszív irígykedés (tartok tőle, hogy lesz ez még cifrább is), de jelenleg örülök, mert úgy látom, egyre többször megtalálják a közös hangot, még azt sem bánom, ha csintalanság miatt is. Szeretnek a függöny körül fogócskázni, fürdéskor versenyt fröcskölni, alvás helyett egymást túlvisibálni. Mindenesetre így kerek ami életünk!

Készítette: Sárfi Bálinta

0 Comments