Drágaságok!


Azon kapom magam, hogy elfoglaltabbak vagyunk, mintha iskolába/dolgozni járnánk, ugyanis, annyira felderítettem a tizenkettedik kerület kreatív-, és mozgásfejlesztő lehetőségeit, hogy határidőnaplóba írom, mikor hol van jelenésünk. Vitathatatlan, hogy csupa jó dolgokat mazsoláztam össze, csak kérdés (ezzel ma szembesültem, mellesleg), hogy valóban szükséges-e? Egyrészről jó, mert Sári szereti, Bálint pedig minden alkalommal kint húzza a lóbőrt a friss levegőn, másrészről pedig óhatatlanul is teljesítményorientált (a pénztárcánk véges kapacitásáról nem is beszélve) úgyhogy azt hiszem, picit visszaveszek a túlszervezésből. Tény, hogy kell a program, mert anélkül csak eltengődünk, viszont mi más dolga van két ekkora forma gyereknek, mint szépen nyugiban játszani és élvezni az életet? A feltételek adottak, a többi pedig a leleményességünkre van bízva.

Most jut eszembe, hogy ígértem, mesélek olyan csodaanyuká(k)ról (kedves barátnőim), akiktől van ám mit tanulnom! Réka, a három keresztfiam édesanyja, aki vérbeli zsiványgyerekeket zaboláz szüntelen derűvel, csilli-villi háztartást vezet, iskolába jár és mindemellett van ideje jól kinézni! Anikó, akinek hónapokkal ezelőtt született a kisfia, és nemhogy leterhelve érzi magát, sokkal inkább szárnyal. Ontja magából a jobbnál jobb ötleteket, publikál, jógatanfolyamra jár, könyvíráson töri a fejét, jótékonykodik, és mindezt úgy, hogy a szóban forgó kiskópé örökké vidám, egészséges, szóval főnyeremélny. Ja, és minekutána már szépen, fegyelmezetten átalussza az éjszakát, az akkorra szánt anyatej adagokat olyan csöppségeknek juttatja el, akiknek a saját valamilyen oknál fogva nem áll rendelkezésre. Mi is azon kiváltságosok közé tartozunk, akik részesülnek az elixírből, úgyhogy Bálint tejtestvér lett. Köszönjük!!! Nem tudom, lehet-e már ilyan korán azon találgatni, hogy jó étvágyú lesz-e a gyerkőc, de ha mégis, akkor gyanítom, hogy az én másodszülöttem az a küszöbrágós, még a vasszöget is fajtába sorolandó. Volt alkalma eddig uszkve háromféle tápszert és mélyhűtött anyatejet is kóstolni, és eddig az összeset kipipálhatjuk, hiszen zokszó nélkül átcsoportosította a gyomrába a cumisüvegből gyanútlanul csordogáló tejecskét. Egyedül a megfelelő sűrűségre kell figyelnünk, mivel a túl cseppfolyóstól prüszköl. Amúgy ő egy igazi hóhányó, olyanokat tud hahotázni, ha viccesnek tart valamit, hogy mi is dőlünk a nevetéstől. De társaság hiányában bizony hajlamos nekikeseredni (ismerek még egy közeli rokonát, akit Monostori Sárinak hívnak), úgyhogy volt időm hozzászokni eme életfelfogáshoz. Alapvetően igyekszem nem zsizsegni ha kell, ha nem körülöttük, ők mégis olyanok, akik non-stop elvárják és követlik a kitüntetett figyelmet, úgyhogy az a veszély egyáltalán nem fenyeget, hogy túlteljesítek, sőt. Inkább azon töröm magam, hogy egyáltalán átvészeljem a 24 órás műszakot, bár a Maslow piramisom alapjaiban, a fiziológiai szükségleteknél remeg. Nehogy szó érje a ház elejét, nem panaszkodásképpen mondom (vagy mégis?), csak szimplán ténymegállapítok. Tisztában vagyok vele, sokkal jobban tenném, ha horgászni tanítanám meg a gyerekeimet és nem kifognám helyettük a halat, én mégis altatom, etetem, pelenkázom, sétáltatom őket, mert számomra ez a természetes. Persze próbálok ezen a téren fejlődni, ígérem, azonnal szólok, ha látok magamon javulást!

Néha embertelenül fárasztó tud lenni a sok teendő (amit nem elhanyagolhatóan magunk generálunk), és ha még a széltoló 100 centi alatti banda is kifejezésre juttatja önnön elvásárait (egyszerűbben sír, ha nem úgy van a’), akkor szakad a kötélvastagságú cérna és mindenki jobban teszi, ha menekül. Vagyishogy mi menkülünk… Ez úgy volt, hogy egy nyugisra tervezett vasárnapon, délutánra a fiatalkorú családtagjaink körében annyira elharapózott a semmittevésben nemelfáradás, hogy finoman szólva kikészültünk tőlük. A pillanat töredékéig ugyan, de megfordult a fejünkben a Showder klubos Hadházy László igazi low-cost bébicsősz tippje, miszerint kenjük ki a fürdőkádat zsírral, helyezzük bele a felülvigyázásra szoruló egyéneket, majd csendben hagyjuk el a terepet. Garantáltan ott találjuk őket, amikor visszatérünk, úgyhogy gond egy szál se! De aggodalomra semmi ok, a megingás csupán a kialvatlanság miatti sebezhetőségünknek tudható be. Végül úgy döntöttünk, hogy egy órácskára leadjuk a törpeterroristáinkat megőrzésre a jól bevált, ám megfizethetetlen órabérrel dolgozó bébiszitter csapatunknak: Andinak, Andrásnak és Annának. Tényleg csak annyira volt szükség, hogy idegszálaink és a szemünk körüli szarkalábak kisimuljanak, hogy újult erővel folytathassuk a babázást. Huhh!

Csóközön: a Csipetcsalád

0 Comments