Sziasztok!


Most kaptam észbe, hogy a hetekig tartó ünneplésben teljesen elkanászodtam, hiszen közel két éve rendszeres naplóíróként az utóbbi bejegyzések igencsak várattak magukra. Ezalkalommal Sárkám tényleg nem tehet semmiről, csupán az én lustaságomnak tudható be a lemaradás. Tessék magam összeszedni, nincs helye laca-facának!

De ha már a lustaságnál tartunk, elmesélem, hogy mi is van a hátterében. Képzeljétek, az én lányom akkora segítséget jelent, hogy nekem szinte semmi dolgom nem akad. Olyan élvezettel vesz részt a házimunkában, hogy nem győzök ámulni. Addig rendben van, hogy szeretünk mindent együtt csinálni, de ő a szó szoros értelmében elveszi a kenyeremet! Gyurmázás után fogja magát, kiszalad a konyhába és jópár törlőkendővel felszerelkezve nekilát az asztal suvickolásának. Amint elkottyintom, hogy ma porszívózós napunk lesz, abban a pillanatban hozza a masinát és önállóan nyomja a bekapcsoló gombot. Az már más lapra tartozik, hogy nekem ki kell várnom, mire ő végez a saját tempójában, de annyi baj legyen! A mosógép nem győz olyan iramban munkálkodni, amilyen gyakran Sári emlegeti, hogy itt az ideje a teregetésnek. Ami mellesleg úgy működik, hogy kiszúrja a legkedvesebb ruhadarabját, azt rázogatja, egyengeti, pakolássza mindaddig, amíg én a vizes kupacot felvarázsolom a szárítóra. De az összes teendő közül a főzés a kedvenc. Konyhatündérem ott kuporog a pulton, és fűszerez, adagol, keverget, mintha mindig is ezt csinálta volna. Elképesztő! Nekem nem is marad más, mint a fedezés, hiszen az edény tényleg forró, a kés meg valóban éles. Sárám ugyan tisztában van vele, hogy veszélyes a mutatvány, és valóban eszerint tesz-vesz, de azért mégiscsak egy 21 hónapos kiscsillagról beszélünk. Ahhoz viszont nem fér kétség, hogy vérbeli szakács veszett el benne!

Karácsonyfalázban égünk. Amióta itt díszeleg a nappaliban az angyalok hozta fenyő, Sára sosem múlasztja el kinyilvánítani az iránta táplált gyengéd érzelmeit. Reggel a második mondata az, hogy ’jó jeggej, kajá!’ (értsd: jó reggel karácsonyfa!) és azzal a lendülettel be is kapcsolja a díszkivilágítást. Este az altatódal természetesen külön versszakot szentel a pompás örökzöldnek, csakhogy ez az örkzöld már szégyentelenül nekivetkőzött ebben a melegben, arról nem is beszélve, hogy kivétel nélkül az összes dísz landolt már a parkettán. De szerencsére jókedvűen pattantak egyet, majd mintha mi sem történt volna, visszaakasztottuk a vélt helyére. Szó, mi szó, a mi kis karácsonyfánk kitüntetett figyelmet élvez. Csakhogy ennek is vége lesz, és már próbáltam is célozgatni rá, hogy nemsokára újra berepülnek hozzánk az angyalok és elviszik, hogy majd jövőre megint hozzanak egy ugyanilyen szépet. Persze Sári ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy NEMNEM. Tartok tőle, hogy lesz sírás-rívás, amikor ez mégiscsak bekövetkezik. De hát mégsem lehet egész évben karácsony, akkor oda a varázsa!


Puszi: serénySári és fősegédje

0 Comments