Szálljatok le, szálljatok le karácsonyi angyalok!
Zörgessetek máma este minden piciny ablakot!
Palotába és kunyhóba nagy örömet vigyetek:
Boldogságos Ünnepet!



Sziasztok!

Elég régen jelentkeztem utoljára, de azt vettem észre, Anya egész ügyesen sztorizgat, úgy gondoltam, egyelőre kár strapálnom magam, hadd érvényesüljön ő is egy kicsit. Ezt a mostanit aztán tényleg bírtam ki szó nélkül, hiszen csuda dolog történt: leszálltak hozzánk az angyalok! Apáék elég sokszor emlegették, hogy meglátod eljönnek majd, így szép lesz, meg úgy szép, de nem vettem be, gondoltam ez is a felnőttek egyik furmányos kitalációja. Aztán mégicsak igazuk lett. Képzeljétek, éppen mentem volna ebéd után aludni, amikor éktelenül hangos fúrás kergette ki az álmot a szememből. Ki is jöttem a szobámból és ott volt a nappaliban egy igazi fenyőfa! Ez volt ám a megletetés! És Anyáék azt mesélték hogy itt röpködtek az angyalok, csak ők is megijedtek a zajtól, olyannyira, hogy még a díszeket sem aggatták a fára. Persze megígérték, hogy visszajönnek, én meg a fejembe vettem, hogy inkább egyátalán nem alszom, nehogy lemaradjak róluk. Aztán hogy, hogy nem, pár percre mégis elnyomott a buzgalom, és mire felébredtem, már ott csillogott a karácsonyfa. Hű, ez valami meseszép! És emellett még csomó ajándékot is hagytak a szobában. Mire kinéztem az ablakon, már megint csak a szárnyuk csücskét láttam elsuhanni. Az is csodaszép volt, legközelebb tuti nem várom meg a csengettyűszót, leskelődni fogok, aztán jól elcsípek egyet. De ne menjünk szép sorjában.

Legjobban annak örülök, hogy együtt volt az egész család. Számolni még nem tudok, de az biztos, hogy amerre néztem, ők tutira ott sündörögtek: Anya, Apa, Adgá, Anna, Díndi, Mámá, Tátá, Mama, Papa, Imi, Bikki és még Öszi is. Aztán Mennyből az angyalt énekeltünk, még a tölött káposzta is egész ehető volt, csak éppen nem értem rá lakmározni. Egyre csak azt éreztem, hogy az angyalok ott bújkálnak mindenki szívében, élveztem is rendesen, gondolhatjátok! Persze a nagyok is izgatottan szambáztak a lakásban, de azért én elég ügyes vagyok ahhoz, hogy legtöbbjüket lefoglaljam és együtt játsszunk. Pláne, hogy annyi mindent kaptam az angyaloktól, hogy egyedül végképp nem győzöm. Képzeljétek, hoztak pénztárgépet mérleggel, meg bevásárlókocsit cuccokkal, ez aztán a móka! Nonónál már sokat játszodtunk ilyenekkel, és amikor Anyáékkal pelenkát veszünk a dm-ben, akkor mindig igazi bevásárlókocsit tolhatok, csak eddig soha nem engedték, hogy hazahozzam. Ki érti ezt? Mindegy, azok a figyelmes angyalkák kilesték a vágyamat, mostantól enyém a pálya! Bevallom, fárasztó mulatság, és mégis alig akaródzik lefeküdnöm. De Apa szeme már leregadt, azt hiszem, legjobb lesz, ha én is megkeresem a rongyit.

Álmodjatok angyalokkal!


Ölel: Sári

Ui. Anya, most Te jössz!


2009. december 18. Hófagyi és kesztyűlufi


Drágaságok!

Adósotok vagyok a múlt heti mesével, vágjunk hát bele! Már megint olyasmit ismertem fel, hogy az embergyerekek világában a képzelet csak úgy szárnyal. Leesett ugyanis az első hó, mi persze azon nyomban ott tobzódtunk az udvaron, tapostuk, gyúrtuk, dobáltuk és nagyon élveztük! A mínusz 10 fokos hideg tiszteletére még Sárikám sem cibálta le magáról a kesztyűt, ami a hóemberépítésnél igen nagy szolgálatot tett. Több pirinyóval akcióztunk együtt és annyira vicces volt, ahogy sertepertéltek azokban a mozgástompító szkafanderekben. Már majdnem elkészült a remekmű, a szóban forgó hópajtásnak megvolt minden fontosabb tartozéka: szeme, orra, szája, pocakja, kezei, gomja, amikor Sára megszólalt, hogy sapka is kel neki, nehogy fázzon. És milyen igaza volt! Végül hóból kapott azt is, így mindannyian nyugodtan baktattunk hazafelé. Azazhogy egyensúlyoztunk, mert egy hógolyót is vinnünk kellett. Azt találtam mondani, hogy ’vigyázz, olyan hideg, mint a fagyi!’ Több sem kellett Sárának, megkóstolta és onnantól kezdve meggyőződéssel ismétekgette, hogy fagyifagyifagiii! Itthon szépen beletettük egy edénybe és tovább dédelgettük. Mivel már az alvásidő a nyakukban volt, próbáltam beterelni a kiságyba, de az csakis úgy volt elképzelhető, hogy a hófagyi is vele tart. Ez még a kisebbik baj lett volna, de az én kis tündérem egészen addig nem volt hajlandó álomra hajtani a fejét, amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy a hófehér nyalánkságnak megele van és perceken belül vízzé válik. Sok percbe telt, mire a fagyott golyó végül cseppfolyósra izzadt és Sárikám elszenderült. A szeszélyes hőmérséklet miatt másnapra a hóemberünknek csak a nyomát találtuk, így a túszul ejtett hófagyi is centikkel karcsúbb volt, ennek eredményeképpen a szundi is viszonylag időben bekövetkezett.

Egyértelmű, ha tél, akkor ugye meleg ruha, amibe beletartozik a gyenge pontunk, a kesztyű is. Elég mostohagyerek nálunk ez utóbbi ruhadarab, valahogy nem ártana megszerettetni, gondolta hirtelen Andi, amikor látogatást tettünk a munkahelyén. És hát mivel szórakoztassa egy orvos a legífjabb látogatót? Gumikesztyűből fújt lufit neki. Oltári nagy sikere volt, Sárám egész hazáig szorongatta a kincseit, mi több, az ágyba is becipelte őket. Úgy látszik a kiváltságosoknak már csakis ez jár. Igen ám, de elég nehéz úgy elcsendesedni, hogy minden mozdulatnál jókorát csikordulnak a felhízlalt ötujjasok. Egy-egy óvatlanabb pillanatban megkíséreltem ugyan kicsempészni őket, de a kis szemfüles rögtön kiszúrta, hogy távolodott a steril gumiillat és kezdhettük elölről a fészkelődést, hurrá. Végül rájöttem, hogy elég annyira megemelni őket, hogy éppen ne legyenek útban, és ez be is vált. A történetben ismét az álommanók nyertek! Ja, és a kesztyű azóta tényleg jóbarát.


Csóközön: Sári és Dóri

UI. a fotóalbumban külön helyet kapott a karácsonyi sorozatunk

0 Comments