Sziasztok!


Igazságérzet? Ebből aztán tényleg nem szűkölködünk. Sárám most kezdte el ténylegesen magáévá tenni a ’szabad, nem szabad’ fogalmát. Hallja ő, amióta az eszét tudja, de úgy látszik, be kellett érnie a dorgálásnak, hiszen mostanra már magabiztosan alkalmazza is. Például komoly felháborodással reagál a rongálásra, pont úgy, ahogy korábban én meséltem erről: meglát egy falfirkát, vagy egy eltévedt műanyag palackot, rögtön előveszi a legfenyegetőbb ábrázatát és azt a csöpp mutatóujját lóbálva hangosan ismételgeti, hogy: ’oda, innye!’, ami egyszerűen csak annyit tesz, hogy valaki ronda módon oda rajzolt/szemetelt, ejnye, azt nem szabad! Teljesen komolyan veszi, és büszke hogy az adott helyzetben ő a hatalommal bíró fél. Mert ugye a mi szülő-gyerek leosztásunkban igyekszem én szabni a határokat és képzeljétek, Sári teljesen tisztában van azzal, hogy a hófehér fotelt nem illik kiszínezni, a kulacs tartalmát bizony nem locsoljuk a szőnyegre és eszünkbe sem jut fajátékkal kopácsolni az üvegasztalt. Na jó, azért eszünkbe jut, de egy kaján mosoly, igazi szándék nélküli próbálkozás, és szerecsére ennyi. Nem kevés energiám Van benne, annak ellenére, hogy a valódi romboló szándék még nem ütötte fel a fejét az én Gyönyörűm zsigereiben. Hasonszőrű szülők persze bíztatnak vele, hogy lesz ez még így se, én csak ne dőljek hátra, amint közösségbe kerül, éppen az ellenkezőjét várhatom, akkor jön az igazi nemulass! Kíváncsi leszek...

De ha már a közösségnél tartunk, el kell mesélnem, hogy a játszótéren bizony mindennaposak a kisebb és ekkorka gyermekek életében hatalmasnak számító incidensek. Sajnos Sárikám is volt már részese ilyennek, és nem ő volt a bántalmazó. Kapott már ok nélküli homokzuhanyt, amit szerecsére nem vett annyira zokon, hiszen ő is virgoncan szokott bukfencezni benne. Az más lapra tartozik, hogy a hajából napokig csutalkoltuk a homokot, amihez maximum a szomszéd kislányok szolgáltatják a könnyeket. A bajkeverő egy lapátelkobzással és tőlem származó szigorú pillantásokkal megúszta. De minden ezredpillanatban résen kell lennünk, ugyanis bárhol felbukkanhatnak ártatlannak tűnő, angyalarcú rugdosódók is. Nekik és minden újabb próbálkozónak üzenem, hogy EJNYE, ez semmilyen körülmények között nem vicces. És, bármennyire is viszket a tenyerem, más gyerekének SEM osztogathatok nyakleveseket, de ne felejtsétek tudok igazán haragosan nézni és önmagával nem bíró rakoncátlankodókat kalodába fogni. Az azért még az én ’hírhedt’ harciasságomnak is betett, amikor egy kisfiú jól irányzott ökölcsapásokkal védte meg az ő magántulajdonát Sárival szemben. Történt ugyanis, hogy szemet vetettünk az egyik, a játszótéren szinte közös prédának számító motorra, és mindenféle balsejtelem és ami ennél fontosabb, gonosz szándék nélkül el szerettük volna vinni egy körre. Éppen csak megérinteni sikerült, mert a notórius boxoló olyan szélsebesen csapott le, hogy csak a második jobbegyenesnél sikerült félrerántanom a kővé dermedt kislányomat. Legszívesebben jól elagyabugyáltam volna, de hát azt mégsem lehet, így menthetetlenül kiszaladt a számon egy sok decibelű TEMEGMICSINÁLSZ?!? Az eredmény az lett, hogy mindketten, pontosabban mindhárman zokogtunk. Sára fájlalta az orrát + megijedt, Anya még jobban megijedt + a szíve szakadt meg, a bűnös remélhetőleg megijedt, mert amit az anyukájától utána kapott az akár egy vállrándítás is lehetett volna. Rendben, odajöttek bocsánatot kérni, de köszönjük szépen, mi inkább kihagytuk volna ezt is. Ők azóta (illetve a szóban forgó csemete korábbi kihágásainak köszönhetően) hallgatólagos kiközösítésben tengődnek, annyi baj legyen. Talán nem mindenkinek egyforma a véleménye a gyereknevelésről, csakhogy ez utóbbi nagyon más a többséggel szemben. A többség pedig hála az égnek normális.

Ölelés: Sári és Dóri

0 Comments