Drágaságok!

Újfent nyaralni készülünk és minekutána tavaly meghíusult az adriai csobbanásunk, idén nagyobb hévvel veselkedünk neki. Talán már láttátok a múlt heti képek között, hogy Sárikám búvárruhában nyalogatja a sótartót. Kell ennél komolyabb rákészülés? Mert az is akad ám a tarsolyban: a napozosátor ott díszelgett két napig a szoba közepén. Mit közepén? Elfoglalta az egészet! De hát szó sem lehetett róla, hogy lebontsuk, Sári annyira élvezte. Behordta oda a kedvenc könyveit, húzott magával minket is, mintha nekünk is legalább akkora móka volna ez a kuckósítás. Aztán jött a felmentő ötlet: megörököltük az unokahúgom házikóját, ami ugyan csak a szoba felét foglalja el, de nagyon menő. Színes, kukucskálós, egyszóval főnyeremény. Sára mondhatni picit szabadon értelmezi még az ajtó fogalmát, ugyanis egy gyengédnek nem minősülő feszegetéssel simán kibújik a falon napjában minimum négyszázszor. Egyre inkább úgy tűnik, ez erre lett kitalálva: a ház röhögve bírja a kiképzést, arról nem is beszélve, hogy eddig sem igazán kímélték.

A játék, mint olyan egyre tudatosabbá kezd válni Sáránál, már elég régóta nem csupán csörgőzünk meg rágókázunk (nem, mintha nem venne még mindig mindent a szájába, de hát ez rendjén is van így), hanem elkezdtünk kirakózni és építkezni is. A rombolásos korszak még nem csengett ugyan le, mivel a rögtönzött homokvár továbbra sem bírja 6 másodpercnél tovább, emellett viszont megjelent az alkotási vágy is. Nagyon édes, ahogy két kockát teljes koncentráció közepette egymásba illeszt, vagy éppen a legobabát sikerül beleültetni a babakocsjába röpke 10 perc leforgása alatt. Nekem igencsak viszket a tenyerem, hogy segítsek, de nem szabad, hiszen neki magának kell rájönni a taktikára, a sikerélményről nem is beszélve, mert ugye minden ügyes megmozdulás szeretetteljes tapsot von maga után, amiben Sárám is természetesen részt vesz. Előadó és műkedvelő egyszerre, naná!

Az elalvás most már nem olyan sitty-sutty öt perces esemény, mint fél éve volt, előtte mindeképp jár egy kis játszás. A kiságyban ilyenkor az egy négyzetméterre jutó plüssállatok száma egy szempillantás alatt a normál érték fölé szökik és Sárám gyűjtögeti, dobálja, rendezgeti, utánozza, simogatja őket, beszélget velük pár percig, aztán, mint aki jól végezte dolgát, helyet csinál magának és melléjük/rájuk/alájuk heveredik, előkotorja a jó öreg rongyit és szépen álomba szenderül. Én igazából csendes szemlélője vagyok az eseményeknek, de semmiképpen sem tehetem meg, hogy kihagyom, mert az keservesen könyörgő sírást eredményez. Így sem tart az egész 15 percnél tovább, addig legalább szórakozással egybekötött kényszerpihenőt tartok. Utána viszont indul a játékok akrobatikus horgászása, az sem kis mutatvány ám! Kár, hogy a közönség addigra alszik és (csak suttogva jegyzem meg) jobb, ha ez így is marad.

Puszilunk: Sári és Dóri


Széljegyzet: Sárikám szótárának eddig felgyülemlett tagjait le kell jegyeznem, nehogy elfelejtsem! Apa, anya, te, ha!, nem, jó, baba, pisze, oda, itt, azt, abba, szösz, kuka, kaka, kő, pici, vau-vau (kutya), papapá (papagáj), khó (gólya), vahh (varjú), meg persze rengeteg szónak az első szótagja, valamint néhány jódli motívum és egy pár, leginkább az oroszra emlékeztető spontán szóképződmény, mint például a 'vujáty'.

0 Comments