Drágáim!

Minden jelentősebb lelki és fizikai rákészülés nélkül vasárnap egy igazi uszodista medencében áztattuk a halacskás pelust, képzeljétek! Értsd: végre (már legalább fél éve készültünk erre) lubickoltunk Sárikámmal a babamedencében, csúcs volt! A kezdeti bizonytalanság pillanatok alatt elmúlt, utána viháncoltunk, fröcsköltünk, forgolódtunk, és igazán élveztük ezt a nagy találkozást régi barátunkkal, a vízzel. Eddig is tudtuk, hogy Sári született sellőlány módjára vonzódik ehhez a közeghez, de azért titkon számoltunk vele, hogy kevésbé lesz gördülékeny a kísérlet. Picit tényleg meglepődött, amikor csak úgy lebegtünk a mélyben, akkor az összes végtagjával kapaszkodott belém, a kétségbeesett sírás mégis elmaradt. Persze legjobban azt élvezte, amikor a lépcsőn ülve locsolgatott mindenkit, csak azt sajnálom, hogy a fenenagy felkészületlenségben még a fényképezőgépet is itthonhagytuk. Tárgyi bizonyíték hiányában kell elhinnetek, hogy valóban úsztunk, de ígérem, hogy legközelebb az sem maradhat el! Témánál maradva itt ragadnám meg az alkalmat egy újabb kendőzetlen hencegéskére, nevezetesen a buborékfújó tudományunk ecsetelésére. Ismerünk valakit, akinek buborék volt az első szava, nemhiába szeretik annyira a gyerekek ezt a mókát. Sára is szinte minden nap hajkurassza a bubikat, mi több, rendszeresen elcseni az eszközt és ízmintát vesz róla. Annyi baj legyen, a homok sem kevésbé ártalmatlan. Igen ám de egyik nap az én lányom ugyanúgy a szájához emelte a kis karikát, majd ahelyett, hogy bekapta volna, megfújta és láss csodát, csak úgy tolongtak a buborékok kifelé. Volt is nagy ováció, aminek hatására annyira vigyorogtunk, hogy jópár percig egyikünk sem tudott csücsöríteni, hogy újabb habgolyókat gyártsunk. Ez már csak így van, valaki kimondja, valaki produkálja!

Eddig fürödtünk, most akkor igyunk is valamit. Például vizet palackból. Merthogy Sárám hibátlanul nyakalja az ásványvizet az üvegből (természetesen tőlünk látta ezt a jó szokást ), de nem ám szájtátva, hanem rendesen, felnőttesen, rést hagyva a levegőnek is. Legtöbb esetben nem is folyik a nyakába, de ehhez nekem kell ügyesen manővereznem, mivel a kis huncut meglehetősen hirtelen dönt úgy, hogy elég volt, játsszunk inkább mást. A hatalmas sikereinken felbuzdulva kitaláltam, hogy akkor már csak a szívószálas ivást kell elsajátítanunk, be is fektettem egy csilli-villi macis kulacsba. De hiába próbáltuk, az ihlet csak nem akart megjönni. De mire valók az anyukák a játszótéren, ha nem tanácsot adni? Ugyanis erre is van frankó taktika. Kis kétdecis üdítő, aminek a dobozát picit megnyomva folyadék felszökik a szívószálon és íme a sikerélmény. Szívószál pipa, gondoltam magamban, tényleg működött. Egészen addig, amíg Sára meg nem kaparintotta az itókát, és el nem kezdte szertetetteljesen szorongatni. Mert onnantól kezdve multivitaminnal zuhanyoztunk (mondanom sem kell, ő hangosan hahotázott), én pedig azóta inkább hanyagolom a témát.

A hétvégénk mondhatni halmozott babalátogatással telt, csak úgy hemzsegtek a 0-2 év közötti csöppségek. Sára is vígan belevetette magát a játéktengerbe, csodásan eljátszott a többiekkel, főként rágókákkal üzletelt a járókában forgolódni tanuló kissrácokkal. Ámultam is, hogy milyen édes és figyelmes az én picinyem. Történt viszont, hogy egyik (nem saját) babát az ölembe találtam venni, akkor azonnal eltörött a mécses, az én egyeltenem komoly könnyekkel rázendített. Sebtiben próbáltam visszapasszolni a sírás tárgyát a megfelelő felmenőhöz, de közben arra lettem figyelmes, hogy a szóbanforgó kisfiú alig másfél éves nővérkéje odatérdel Sárihoz és a maga módján vígasztalja: megsimogatta és odanyújtott neki egy meséskönyvet. Na erre én is majdnem elkezdtem pityeregni a meghatottságtól, miközben öleltem Sárit bizonygatva, hogy ő az én szívem csücske!

Szeretettel ölel: Sári és Dóri

UI. Kertlocsolást bármikor szívesen vállalunk, (teraszunkon a műfüvet maximum porszívózni tudjuk)

0 Comments