Kedveskéim!

Ma lett 16 éves András, az öcsém. Az ő születése nagyon meghatározó volt az életemen, hiszen már 12 évesen (ugyanis annyi köztünk a korkülönbség) teljes lényemmel zsongtam körülötte és, ha véletlenül a szüleink nem kényeztették eléggé (már amennyire egy sok évvel két lány után érkező kis Herceget nem kényeztetnek, képzelhetitek) én tuti megtettem. Folyton együtt voltunk, sétáltunk, gyömöszöltem, tanítgattam, és élveztem, hogy van egy különbejáratú, élő játékbabám, aki a világon a legszebb és látványosan nő, fejlődik. Ja, és aki történetesen kakilni is szokott, na itt azért a rajongás picit megzuhant. Ilyenkor a tisztábatevéssel azért mindig megvártuk Anyukánkat, és váltig állítottam, ha nekem gyerekem lesz, akkor is majd őt hívom, mert ezt én nem bírom. Aztán kinőttem ebből is, megszületett az én Sárikám, és kifejezetten örülök, ha trottyol, mert az azt jelenti, hogy egészséges az emésztése és legalább nem fog fájni a hasa. De visszatérve az én imádott kistestvéremhez. Nem is tudom, hogy telt el ilyen gyorsan az idő, hiszen most, hogy itt van Sára, egy csomó minden előjön, amiket Andrással élvezettel csináltunk együtt ekkora korában, és mindig az az érzésem, mintha csak tegnap lett volna. De ő mára már egy nagy fiú, és képzeljétek, ő készíti a honlapunkat!

Most már tudom, hogy is alakul ki a különféle tárgyakhoz való kötődés már ekkora korban. Már azt is tudom, hogy bizony nem a szülők vezetik rá a csöppségeket, ők nagyon is tisztában vannak a saját igényeikkel. Nálunk a játékok közül is vannak kedvencek, amikkel szívesebben játszik, és egyik nap azt vettem észre, hogy Sárám minduntalan lenyúlja a szájtörlésre használt gézpelenkát, és előszeretettel simogatja vele az arcát, morzsolgatja a pici ujjaival, innen pedig egyenes út vezet a nyugodt alváshoz. Tehát nekünk is lett Rongyink. Nem olyan váratlan fordulat ez, hiszen babakoromban nekem is volt, Apának is, Sárikánknak ne lenne? Szerencsére rendelkezünk belőle két tucattal, úgyhogy nem fogja olyan egyszerűen elnyűni rongyipajtit, mindig tudom majd cserléni, ha elfárad . Ezt azért jegyeztem meg, mert Apa annakidején egy kék pöttyös Rongyit pécézett ki magának, abból bizony csak egy volt. És úgy szerette, mindig szorognatta, ami az évek múlásával meg is látszott a Rongyin. Viszont ott nem volt pardon, helyettesítő kamu-pöttyös utánzatok nem jöhettek szóba. Addig-addig, míg Gábor-rongyi végkimerültségben más világra távozott, a gazdija meg is siratta annak rendje és módja szerint.

Leleményesek vagyunk, ha körömvágásról van szó. A héten feltaláltuk a mosógépes maníkűrözést, mivel az álommanikűrből kinőttünk (ti. Sára felébred, ha macerálom), ébren pedig meglehetősen eleven, integet, kapálózik, hiába próbálom lefogni, visítás lesz belőle. Ezért szépen elindítom a mosást, Sára pedig elbűvölten nézi, ahogy forognak a színes ruhák. Amíg ez újdonság számba megy, és rácsodálkozik, én bizony nem vagyok rest, lenyisszantom a hegyes kis kaparóalkalmatosságait.

Már korábban szerettem volna mesélni a napirendünkről, de az a helyzet, hogy elég változékony fogalom ez nálunk. Viszont mostanra egész szépen kialakult egy rendszer, amihez nap, mint nap tartjuk magunkat. Nem az a lényeg, hogy tegnap mi volt, hanem az ébrenléti intervallumok a fontosak. Általában két óra az, amit Sári vidáman eltölt, utána jelentkeznek a fáradtság (és ha ügyesen taktikáztam, az éhség) jelei. Akkor pocaktömés és alvás, utána minden kezdődik újból. Ébredés, dögönyözés, tisztábatevés, játék, kis olvasással, énekléssel, hempergéssel. Séta, és mire hazaérünk, leragadó szemek. Ennyi fér bele. Persze variáljuk az elfoglaltságokat: van, hogy ismerkedünk a játékokkal, van, hogy zenét hallgatunk, esetleg hintázunk, de ezeket nap, mint nap ismételjük. Mi így fedezzük fel a világ csodáit.

Ölelés: Sára és Dóri

Ui. Képeink újabb tudományokról árulkodnak, mint pl. az egyedül ivás cumisüvegből és a lábujjkóstolás pelenkacsere közben. IMÁDOM!!!

0 Comments