Drágáim!

Kristálytisztán emlékszem, amikor 183 nappal ezelőtt beléptem a fertőtlenítő szagú szobába és a sarokban megpillantottam az inkubátort, amire az volt írva egy Füles-es matricára, hogy Monostori Sára, született 2008. 03. 25. Remegett a lábam, ahogy közelítettem felé, és végül ott volt teljes valójában az én magzatom. Akkor, másfél naposan láttam őt először életemben. Olyan csöpp volt és olyan gyönyörű, hogy sírva is fakadtam. Leginkább egy csapzott kismadárra hasonlított, a csuklója mindössze hüvelykujjamnyi vastagságú és fityiszt mutatott a világnak. Sokan mondták már, milyen felemelő érzés szülőnek lenni, de most én is éreztem, hogy ez egy csoda! Sára nyugodtan szunyókált a pihepuha baribőrön, csak egy pelenka volt rajta, de az a mellkasáig ért. Nem zavarta sem a neonfény, sem a monoton zúgás, a megfigyelő gépek sípolása, egyenletesen vette a levegőt, egyedül. Már ez is nagy szó egy ilyen parányi kislány életében, mert egy pillanattal sem várt tovább a születéssel, mint hogy orvosi számítások szerint kifejlődjön a tüdeje (a terhesség hivatalos 40 hetéből ő 34-t töltött odabent). Annyi mindennel riogattak és oly’ sok aggodalom lengte körül a világrajövetelét, ha visszagondolok, belémhasít, hogy tényleg csupa félnivaló volt az az első pár nap. Valami egészen különleges bolygóállás lehetett ezen a Húsvét utáni napon, mert tényleg minden a lehető legjobban alakult. Sára bármilyen nehézséget olyan természetességgel és élniakarással küzdött le, hogy tudtam, ő az én erős, egészséges, ügyes angyalkám, akit szeret a Jóisten. Egyáltalán nem produkált a korai születésre utaló tüneteket, a légzésrásegítés és infúzió is hamar feleslegessé vált. Csak azt vártuk, hogy picit hízzon és repültünk is vele haza a mi kis otthonunkba. Így kezdődött a történetünk, amit azóta is írok.

Sára féléves számlájára súlyban plussz 5 kg és hosszban egy jókora arasznyi (21 cm) írható. Szeme igézően égszínkék, és olyan értelmes a tekintete, azt várom, mikor dumál bele a nagyok dolgába. A gyűrött kis füle már régen kisimult, akár szobrot is mintázhatnának róla, olyan szabályos. Orra pisze, bele tudok fotózni! A szája szinte mindig mosolygós, de nem csak a szájával nevet, a szemével, orrával, homlokával, az egész arcával. A haja dúsul és már nagyon szép hosszú. Megúsztuk a kopaszodást, a babahaja lenőtt, és mivel az új világosabb, ezért úgy néz ki, mintha melíroznám . Természetes fénynél látszik, hogy szöszi, fényképeken időnként vörös. De ez csak optikai csalódás, mielőtt meggyanúsítanánk a postást. A bőre puszilnivalóan finom, puha kis teste pedig csupa izom. Már most látszik, hogy milyen kézügyessége van, ahogy tapogatja és vizsgálja a tárgyakat azokkal a mini ropi ujjaival, ráadásul újabban a lábát is használja fogásráegítésre. Könnyedén forog ide-oda, mászásban még csak fenékfeltolásig jutott, az ún. kobratartást (hason fekve már nem a könyökén, hanem a kézfején, vagy egyáltalán nem támaszkodik) előszeretettel műveli, és gyakran jóízűeket köpköd hozzá. Ő a mi kis házi köpködős kobránk . Már hangosan kacag, ha valamit viccesnek talál, olyan igazi, vállrázós, teliszájú nevetéssel, tüneményes hangon. Az akarata felettébb erős, mindenről határozott véleménnyel rendelkezik .

Ha most nyilatkozna, az valahogy így hangzana: 'Anya mindig modja, hogy a legeslegjobb dolog a világon, hogy megszülettem. Biztos lehet benne valami, mert én is élvezem, bár van pár dolog, amit kifejezetten nem csípek. A pelenkázás jó móka, tiszta és jó illatú, kiválasztjuk, hogy melyik figurás bugyi következik, Anya mindig megfújja a csilingelős szélhárfát, az nagyon tetszik nekem! De öltözködni macerás, főleg hidegben, mert akkor kabát és sapka is kell. Mindig mondom, hogy semmi szükség rá, néha kiabálok is de ezt eddig sehogy sem sikerült megúsznom. A fürdést azóta szeretem, hogy dézsában csücsülhetek, most legalább nem kell folyton attól félnem, hogy leejtenek a nagy semmibe. Így nyugodtan pancsolok, a jó meleg víz nyakig ér, minden este megpróbálom megkóstolni a habokat, már majdnem sikerült is. Egyébként a koszt jó, csak azt nem értem, ha egyszer bevált a cumis tej, minek próbálkoznak mindenféle színes, szagos, savanyú és édes maszlagokkal, amikor határozottan leszögeztem, hogy PFÚÚÚÚÚÚÚÚJ! A játék a kedvencem. Akkor Anya csak velem foglalkozik, elővarázsol a dobozból sok izgalmas állatkát és ketyerét, nagyokat nevetünk, még énekel is nekem! Van, hogy feltesz rajzfilmes zenéket és táncol velem az ölében, ilyenkor én is kalimpálok a lábammal, ellestem ám a technikát! Ha Apa is otthon van, fütyülni kezd, az jópofa. Ezen kívül tornázni is szoktunk, ez is vicces, ilyenkor mindenféle mondókát mond nekem Anya és össze-vissza ficánkolunk, a nagyok jógának hívják és állítják, hogy nagyon jót tesz, pláne, hogy a dokibácsi fejébe vette, hogy feszesek az izmaim, pedig csak erős vagyok. Még ilyet?! Anya szokott olajjal simogatni is, ez néha csikis, de szeretem. A séta sem egy rossz dolog, csak hamar megunom, olyankor elérem, hogy ölben gyalogoljunk tovább, így már mindjárt más . Miért nem mindig kenguruval indulunk útnak? Az autózás egy baromság. Lekötöznek egy ülésben, ráadásul a menetiránynak háttal, aztán ide-oda kanyargunk, alig várom, hogy kiszálljunk. Ha már igazán elegem van, nem nyugszom, ordítok, ahogy a csövön kifér, amíg meg nem állunk. Érthetetlen, hogy miért nem tanulnak belőle?!? Az alvás egy szükséges jó, feltéve, ha tényleg álmos vagyok. Lehet, hogy csak véletlenül ásítozom és dörzsölöm a szememet, de még hemperegnék a játszószőnyegen. Igen ám, csak Anya nagyon szemfüles, ilyenkor irány a kiságy, hiába tiltakozom. Kis időhúzás után tényleg szunyókálok pár órát, de csak akkor, amikor én akarom. Amikor reggel felébredek, odabújok Apához és Anyához a nagy ágyba, ennél nincs is jobb, érzem, hogy mosolyognom kell. Azt látom, ez nekik is tetszik, mert felváltva bohóckodnak nekem és versenyt puszilgatnak.'

Ezúton tájékoztatunk Benneteket, hogy hírlevél formájában utoljára jelentkeztünk, viszont egy igazi meglepetéssel készülünk azok számára, akik eddig is élvezettel olvasták a heti szösszeneteinket és esetleg kicsit függővé váltak. Csak várjátok ki a végét!


Szeretettel ölel: Sárcsillagvirágszál, Anya és Apa

0 Comments