2008. július 22. Mese az akklimatizálódásról
Sziasztok!
Képzeljétek, újra itthon vagyunk! Az ideút ismételten próbára tett mindannyiunkat, volt éhségsztrájk, alvásbojkott, üvöltés liluló fejjel, szóval csupa rövid ideje gyakorló szülőknek való ínyencség. A benzinkútnál sokatmondó mosollyal figyeltek bennünket az emberek, amikor megálltunk szusszanni és liftezni (ugyanis a kocsiban elég nehézkesen ment az amúgy olyan jól bevált guggolászás), hogy Sára végre szüneteltesse a reklamálást. Amikor becsuktuk magunk mögött kis otthonunk ajtaját, azt hittük, hogy de jó, végre újra itt a megszokott környezet, most már megnyugodhatunk, Kislányunk eléggé kifáradt, annál már csak éhesebb lehet, innentől nem lesz gond. Ő persze nem így gondolta, hiszen két hét nagy idő egy ekkora emberke életében. Kitörölte a memóriájából a mi ijesztő parkettarecsegésünket, és emiatt folyton felriadt (ezt még azóta sem mondhatom múlt időben, mert most is, amikor reménykedve távolodom a kiságytól, hogy már biztos jól mélyen alszik és 'aknára' találok lépni, szemek kipattannak, sírás indul, hajam őszül). Szóval ennyit a 'ő még pici, neki mindegy hol alszik' kijelentésről.
Tegnap ordításelhárításról szólt a napunk. Bizonyára még nem találtuk a helyünket, de sehogy sem volt jó. Az evés ímmel ámmal ment, az alvás már kevésbé. Emiatt igen-igen nyűgösnek mondhattuk az itthoni hangulatot. Odahaza volt határtalan türelmű Dédimamánk, aki mindig ripsz-ropsz valamivel elterelte a figyelmét, ha sírásra görbült volna Sári szája, de itt magunk voltunk. Szerencsémre felcsaptam alkalmi gyerekcsősznek, és az én drága unokahúgomnak még a füléről is recsegős, fütyülős, zörgős, muzsikálós játék lógott azért, hogy az ébren töltött órák bömböléssel történő kihasználását valamilyen módon minimalizáljuk. Pedig az ő nyolc és fél évével szívesebben fésülgette volna a pónigyűjteményét, de mindannyiunk dobhártyájának kockáztatását még ő sem merte bevállalni.
Ma már sokkal jobb volt a helyzet, megtömtük a pocakot, durmoltunk is nagyokat, kellett egy nap a visszarázódáshoz. Történetünkből okulva gyorsan el is határoztunk, hogy most pár hónapig nem megyünk egy óránál hosszabb útra, mivel a lelki békénket igen sok tényező befolyásolja. Mielőtt megszületett Sárikánk, én is annak a híve voltam, hogy kezdetektől fogva szoktatni kell a menőmanóságra, de ezzel együtt elég sok akkori elvem/elképzelésem úgy, ahogy volt, eltűnt, mint szürke szamár a ködben.
Puszik: Sára és Anya
0 Comments
Posted on 08 Dec 2008 by Dóra
Content Management Powered by CuteNews