Sziasztok!

Sárikám megérett a döcögésre. Olyannyira, hogy most már akkor alszik igazán nyugodan, ha mozog alatta a fekvőalkalmatosság, legyen az bármelyik felmenője, de jobb híján a babakocsi is megteszi. Újabban folyton sétálni megyünk, mert a monoton zötykölődés jótékony hatással van a kislányom csukott szemmel eltöltött pihenési idejére és így nem kell itthon korzóznunk, miközben lassan leszakad a kezem, hiszen Sára már 4200 gramm (tudom, tudom, mi lesz később?). A ringatózás az autóban is ugyanolyan jó, úgyhogy nagy boldogan le is szögeztem, az utazás nenm fog gondot jelenteni, csak arra kell figyelni, nehogy megálljunk, mert egyből kipattan a szeme. Tehát mit nekünk piros lámpa, vagy tankolás?!?

Képzeljétek, ismerkedünk a hangokkal. A magyar és külföldi játékgyártóknak köszönhetően a paletta igen változatos: van csilingelő talpú elefántunk, recsegő szirmú virágunk, zörgős orrszarvúnk, dudáló répáink, csak hogy a realitás talaján maradjunk. De a legjobbak mégis a zenélő állatkák: van ugye az egyfejű sárkánykománk, aki németül, a kötözhető fülű kisnyuszink, aki magyarul és a színes madárkánk, aki angolul dalolja az altatót (Sárikám ez utóbbit figyeli legtüremesebben). És nem utolsó sorban a kedvencünk, a jazz zenét játszó nyúl, na ő mindenhova velünk jön .

Hosszas könyörgésre előkerült egy fotósorozatunk, amit Öcsém készített közel egy hónapja. Ebből válogattam össze Nektek párat, annál is inkább, mert közte van életünk első közös családi fényképe is! Most csak ennyire futotta, mert rokonlátogatóba készülünk, megyünk bandázni a kereszttestvérekkel, ki kell csípnünk magunkat .

Ölelés: Sári és Dóri

UI. Ugye, mentek nyaralni?

0 Comments