Miegymás

Drágaságok!

Féléves láblógámból felocsúdva hirtelen úgy döntöttem, nem hagyom parlagon heverni azt a csillió vicces, vagy épp könnyfakasztó történést, amiből az életünk áll nap, mint nap. Igen nagyképű ambíciókkal fognék hozzá, ha azt állítanám, hogy most aztán egy füst alatt az összes említésre méltó szösszenetet felvonultatom, úgyhogy inkább gyúrok egy zanzát és alulról építkezve kerekítem a naprakész történetünket. Ki sem bújhatok többhónapos irodista múltú bőrömből, ezért most kulcsszavak köré rendezem a mondandómat.

Sportszakosztály

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyár. Ha nyár, akkor strand, lubickolás, úszás. Úgy véltem, ez a nyár már lehetne olyan úszótáboros nyár. Hevesen dobogó szívvel kezdtük az első napot, a Pancsoló Palotában, ahol korábban már megfodultunk rövidéletű babaúszáson, szülinapi zsúron, tehát volt róla alkotott képünk és kötődésünk is. Gondolkodtam is sokat azon, hogy esetleg Bálint is szó szoros értelmében ugorhat a mély vízbe, de aztán csak az én négyéves nagylányomat irattam be. Nem sokkal azután, hogy vége lett a kiscsoportnak, kezdődött Sárikám vízi kiművelése. Magával a vízzel az égadta világon semmi gondja, sőt! Ám azzal, hogy ukk-mukk-fukk otthagyom egy csaknem ismeretlen helyen csupa olyan emberrel akivel jóformán először találkozik, az nem kis trauma volt mindkettőnk számára. Első napot annak rendje és módja szerint végigböjtölte (na jó, kis folyadékot valószínűleg nyelt a medence vizéből), de ezt leszámítva csak az ujjszopi jöhetett szóba. Délután, amikor mentem érte, el is bizonytalanodtam, hogy milyen anya szenvedteti így a gyermekét, aztán úgy voltam vele, adok még egy esélyt. Ebből az lett, hogy Sárit kinevezték ügyeletes vízinyuszinak, félpercenként kérdezte, hogy "mikor úszunk már?", tudjátok, mint Shrek-ben a Szmár: "ott vagyunk már?". Napi két edzés volt előirányozva, délelőtt és délután, Sárinak szerdán már sikerült három egész órát egyben kibekkelni a medencében! Komolyan kezdtem aggódni, hogy a lábujjai között megjelennek a hártyák és kopoltyút növeszt. Pénteken pedig úgy búcsúzott a néniktől, hogy "ugye holnap is találkozunk?". Mit volt mit tennem, befizettem még egy heti repetára. Lelkesedése végig megmaradt, de elég is volt a vízi életből, ahogy elmúlt a nyár. Viszont Bálint is kedvet kapott és vele a heti egy úszásban jutottunk közös nevezőre, azóta is járunk, olyan becsülettel csinálja végig a feladatokat, hogy a könnyem is kicsordul, ami csak azért nem látszik, mert olykor én is a vízben vagyok, simán lehet, hogy lefröcskölnek. Igazi kemény fickó, olyanokat ugrik, hogy nehéz felidéznem, amikor három hónaposan prüsszögött a vízbe merítéstől. Most úszószemüveg nélkül lemerül, cseppet sem bánja, hogy az orrába is belemegy a víz. Sári is elkísér minket és persze bohóckodik a vízben, de az edzés jellegét következetesen bojkottálja. Amúgy fene a jó dolgunkat, oly' keveset gyalogolunk (lakásból az autóig és autótól a házig maximum), hogy az a fontos, hogy valamit mozgunk és nagyon élvezzük!

Mi is, mint minden kisgyerekes szülő tanakodtunk azon, hogy milyen "különórákra" járassuk a gyerkőcöket, nehogy a versengésben (ami döbbenet, hogy már most megvan) lemaradjanak. Az óvodában is egymást érik a különféle foglalkozások a néptánctól a focin át az angol oktatásig. Az én ízig vérig nőpalánta Sárikám elsők között jelentkezett balettra, ezért úgy voltunk vele, ha ennyire szeretné, hadd próbálja ki. Elvarázsolja a habcsókos világ, alig várja a szerdákat, amikor kis hattyúkként spiccelhetnek talpig tüllben. Ezt leszámítva szó sem lehet kötelezettségről, az majd úgyis csőstűl jön az iskolában. Persze hétvégi programként eljárunk lovagolni ha úgy adódik, de azt is csupán kedvtelésből. Mindketten széles mosollyal feszítenek a paripán, nagyon bátrak és ügyesek, persze van honnan tanulniuk, hiszen Anna a példakép!

Gyermekmegőrző intézmények versus mi

Szeptember 3-án Bálint bölcsis lett. Mint utóbb megtudtam, ő volt az első fecske, vele kezdték a beszoktatást. Okos fiú, nekem szegezte a kérdést, hogy "Anya, miért kell nekem bölcsibe menni?" Az összes érvelési fortélyomat végigpörgettem a fejemben, hogy kellő képpen frappáns és elfogadható válasszal szolgáljak, ami ideig óráig be is vált. Elfogadta, bár sokszor szajkózta, hogy ő inkább nem menne. Esetleg nem lehetne, hogy ő is óvodába járjon? Ilyenkor mindig türelmesen megnyugtatom, hogy majd, ha három gyertyát fújunk el a tortáján, eljön az az idő is. Sári ésszerű kontrázása: "Bálint, az ovi sem jobb, mint a bölcsi! Anya ott sem lesz veled, meg kell szoknod! Köszi!
Ám akkor, amikor az ott alvást forszíroztuk, Bálintnál totál elszakadt a cérna. Egész délután sírásra görbülő szájjal kapaszkodott belém, ölelte a nyakamat és a következő párbeszéd zajlott köztünk:
- Idehívod az anyukámat?
- Bálintom, én vagyok az anyukád.
- De mikor jön értem az anyukám?
- Hiszen itt vagyok, nyugi!
Együtt sírtunk, úgyhogy elhatároztam, ennyi áldozatot nem ér a közösségi élet, tehát megoldottuk, hogy csak fél napot tölt bölcsiben, ebéd után Nagymami várja és viszi magához. Én pedig a délutáni ébredést követően érkezem, aztán együtt megyünk Sáriért. Ja, és ő, mióta tudja, hogy a "szomszéd tehene is döglött", már korántsem bánja annyira, hogy napja nagy részét nem velem, hanem egy óvodának nevezett nevelési intézményben tölti. Persze ragaszkodik hozzá, hogy reggelente először Bálintot vigyük a bölcsibe, ami miatt roppant mód igyekeznünk kell, mert be kell tartani a szabályokat. Anyapróbáló szintidőnként mindenkit etetni-itatni, ruhába bújtatni, megmosdatni, felpakolni és kilökni az ajtón. Aztán beszíjazni az autóba és hajrá! Az utolsó mozzanatoknál már én sem mindig vagyok humoromnál, olyankor vékony a jég, különböző forgatókönyveken vagyunk túl. Ocsmány eszközeim vannak az együttműködésre bírásra, pl. jutalom kilátásba helyezése, érzelmi zsarolás, esetlegesen szankciókkal dobálózás, hangerőemelés, fizikai erőfölénnyel visszaélés, nem vagyok rá büszke. De ha a mérleget nézzük, ötből egy reggelen szokott eldurranni a lufi. Lesz ez nulla is, tudom!

Családi szocializáció

Borzalom, Sárinak hullik a haja! Ráadásul csimbókokban! És hogy, hogy nem, minden alkalommal valahogy Bálint tenyeréhez ragadva fedezzük fel ezt a jelenséget. Az kivétel nélkül úgy kezdődik, hogy ő csak visszaüt, ugye. Az igazság az, hogy a szeretetkirohanások ekkora embergyerekek esetében bármelyik pillanatban átcsaphatnak gyűlölethullámmá. Hiába vagyok vele tisztában, mégis minden alkalommal az összes idegvégződésem megfeszül, nem vagyok rest kiabálni sem, bár dolgozom rajta, hogy felnőtt módjára tanítsam őket a békés, mégis legjobb közös megoldás megtalálására. Ez nem csak ócska közhely, tudom, hogy szeretik egymást. Szeretnek együtt lenni, játszanak, huncutkodnak, szövetkeznek, ha valami turpisságra támad kedvük, ám az sem vitás, hogy kő keményen civakodnak mindenért. Sári korelőnyére való tekintettel osztja a testvérét rendesen, az ő bántási palettája jóval szerteágazóbb, mint Bálinté, de őt is szerencsére tanulékony fából faragták.

Sztárallűrök

Sokszor megkapom, hogy én bizony képtelen vagyok nemet mondani a gyerekeimnek. Ha tudnák, hogy mekkora erőfeszítés van amögött, hogy kiváltsam a napi 294szer el nem hangzott NEM-eket, és úgy kezeljem az érzelmi becsípődéseket, hogy az mindenkinek jó legyen! Ott van például az alvás, mint remekjó konfliktus táptalaj. Azt említettem már, hogy együtt alszanak, és zabálnivalóan édesek, ahogy abban a kicsiny ágyban összebújva húzzák a lóbőrt (továbbra is csak akkor hagyom el a gyerekszobát, ha már minden fiatalkorú egyenletes szuszogásokkal adja át magát a felhőtlen pihenésnek. Ámde Sári hajnalban felébred és kiabál, hogy segítsek neki átcuccolni. Annyi mindenhez ragaszkodik, hogy hármat kell fordulnom a két ágy között, mire áthurcolkodunk: puha párna, rózsás takaró, repülős póni, hófehér paci, fekvő plüssló, kisegér, szederillatú kutyus, rongyi és az éppen aktuális kedvenc mesekönyv, valamint apró, tenyérben is elvesző kincsek. Tényleg minden oldalról igyekeztem már orvosolni ezt az allűrt, de elkeseredés, összeveszés, alvásszabotálás volt az eredménye, úgyhogy inkább azt mantrázom magamban olyankor, hogy lesz idő, amikor már hiányozni fog, hogy a nagylányom damilon rángasson. De még álljunk meg egy szóra a hajnali kiabálásnál, ugyanis elég nehéz nem felébredni rá, ha történetesen a füledbe kiabál a hálótársad. Bálint is így van ezzel, ám csöppet sem zavartatja magát, ő is pattan és kísér minket. Azonban útközben gyakran megszomjazik és a reggelre bekészített cumisüvegnyi itókáját követeli. De nem ám akárhogy, ő langyosan szereti. Ott a mikrohullámú, ami csak arra vár, hogy megfelelő hőmérsékletűre varázsolja a zabtejet. Persze egy önállósodni vágyó két és félévesnek elég nehéz megmagyarázni, hogy anya is képes rá, az kizárt. Saját magának melegíti, szigorúan két széken egyensúlyozva. Ezt a hóbortot is megkíséreltem előbb csírájában, majd fondorlatosan kiiktatni az életünkből, de én húztam a rövidebbet, 2:0 a gyerekeimnek.

Művelődés

Elég kemény harcot vívok nap, mint nap a TV-zési szokásaink porondján. Kezdjük ott, hogy két lurkó, külön érdeklődési körrel ostromol (reggel az az első dolguk, hogy befészkelik magukat a kanapéra és rám zúdítják a kívánságlistát). Sári inkább a szép meséket szereti, Bálint pedig a félelmeteseket. A hercegnős azért jó közös nevező, mert abban van királylány is és boszorkány is. Ha sikerül egy ilyenben megállapodnunk, már jobb a helyzet, ugyanis nem kell a laptop és TVkészülék szimultán csacsogását élveznem. Persze vannak parázs viták, hogy "én kértem előbb", "de tegnap is te választhattál" és társaik, ahol én szóhoz sem jutok. A kedvencem: - Anya! reklámot akarok nézni a Minimaxon! Na ez a legalja. És persze minden reklám alatt megy a bekiabálás, hogy - Anya! Ilyet kérek! Nem! Ilyet is! Ezt is, meg azt is vedd meg. Megígéred? Minimax csakis a Nagyik külön műfaja, számomra emészthetetlen. Persze nincs mindenhol mesékkel dugig pakolt csillivilli winchester és egyéb multikulti berendezések, úgyhogy álljuk a sarat.
Engem sem kell félteni, ha szórakoztatásról van szó. Rengeteg alternatív ötletem van, és ez az egyik dolog, amit szeretek Budapestben, hogy számtalan lehetőséggel dédelget. Ekkora forma gyerekeknek már van mindenféle koncert (nem csak Jutka néni és Almáék, hanem komolyzenei is, ami szuper!), aztán van balettelőadás a bábszínházban, ahol nemcsak az én balerinapalántám, de a tesvére is mukk és mocc nélkül csodálja a táncosokat. A hónap végén is megyünk, ha tudnátok, mióta elkezdtük a visszaszámlálást!
Az én drága digitális bennszülöttjeim röhögve választják ki Apa iPhone-ján a kedvenc játékukat (miközben ő csak ácsingózik, hogy visszakapja), simán kenik-vágják, hogy mi köze a youtube-nak az internethez, ám a sötétben fejből mondott mesének mégis elsöprő sikere van, különösen akkor, ha a főhősök egyégszínkék szemű, hosszú, szőke hajú ötéves kislány és egy beszédes tekintetű, barna, tüsi hajú két és fél éves kisfiú. laughing Anya pedig előszeretettel űzi ezt a műfajt, pláne hogy többízben volt szerencsém kiművelni magam a mesék világában.

Ima

A mi szeretett Éva-mamánk 2012 egyik szép őszi hajnalán felköltözött a Menyországba, hogy egy felhőn ülve vigyázzon ránk. Drága Éva-mama! Nagyon hiányzol nekünk! Hiányzik a derűd és humorod, hiányzik a csendes támogatásod és őszinte véleményed, hiányzik a szilvás gombócod, a csípős uborkád, a töltött káposztád és a mézeskalácsod is! Nem is telik el úgy nap, hogy ne gondolnánk Rád, a gyerekek is emlegetnek folyton. Az, hogy itt hagytad a földi létet, rengeteg kérdést tódított okos kis fejükbe. Anya legyen a talpán, aki minden faggatózásra épkézláb magyarázattal képes szolgálni. Komoly lelki próbatétel ez nekünk, az a tanulsága, hogy a őszinteségnél és szeretetnél nincs fontosabb. Ezt is Tőled tanultuk, csak úgy, mint az imát. Szívünkben örökké élsz! A lázas készülődésben eddig minden karácsonykor majdnem elfeledkeztünk a névapodról. Most egy pillanatra sem felejtettük el. Felnéztünk az égre és küldtünk puszit. Sárinak és Bálintnak Te vagy a közvetítő az angyalokhoz. Gyertyát gyújtottunk, rajzokat tettünk ki az ablakba Neked. A mi adventi naptárunk kicsit rendhagyó volt. Nem ajándékokat, hanem nyitott borítékokat tartalmazott. Azokba minden nap egy-egy szeretet üzenetet írtunk. Amikor minden boríték megtelt, akkor érkezett el a Szenteste. Varázslatos volt. Velünk voltál. Velünk vagy. Köszönjük!

Szeretettel ölelnek a történet főszereplői: Sári, Bálint, Dóri és Gábor
Posted on 06 Jan 2013 by Dóra

<< Previous 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Next >>

összes bejegyzés

Content Management Powered by CuteNews